Etén, a Gurgyal sarkán állt a Katona-Keszthelyi családok tulajdonában lévő vályogház. Az épület a múlt század ’80-as éveiben összedőlt, udvarát felverte a gyom. 2003-ban az önkormányzat tulajdonába került az ingatlan, amelyen először szabadtéri színpadot és nézőteret létesítettünk. A pedagógusok kezdeményezésére az Etei Általános Iskolában 2002-ben helytörténeti kiállítást nyílt. Rengeteg eszköz összegyűlt, ezek méltó elhelyezésére 2005-2006-ban tájházat építettünk a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával.
Az épület terveit Mogyorósi László tervező készítette el. Az építkezés költségei 12 millió Ft-ot tettek ki. A költségek 80%-át a KDRFT biztosította. A tájházban egy szoba, egy konyha, egy kamra és külön légtérben egy bemutatóterem található. 2007-ben AVOP pályázati projekt során 16 db bemutató vitrint és világító berendezést (irányítható fényű karos spotlámpákat) szereztünk be a tájházhoz, melyet rendeltetésszerűen, saját erőből építettünk be.
A berendezett tájház-múzeumot 2010. május 2-án, a község születésnapján adtuk át a látogatóknak. A múzeum hétköznap 8-16 óra között a látogatók rendelkezésére áll. A más időpontban érkező látogatók részére – telefonos egyeztetés után – felelős személy mutatja be a látnivalókat. A múzeum egyik részében gyűjtöttük össze és mutatjuk be azokat az eszközöket, melyekkel eleink dolgoztak. A második blokkban a történeti értékkel bíró okleveleket, iratokat, protokollumokat és könyveket helyeztük el restaurálva és szakszerűen kezelve a vitrinekbe. A múzeum harmadik részében elektronikai gyűjteményt mutatunk be. Megtalálhatók itt a község legrégebbi televíziói is.
A múzeum ad helyet az Etei Református Egyházközség legrégebbi kegytárgyának, az 1648-ból származó kenyérosztó tányérnak is. Itt helyeztük el a község két elhunyt díszpolgárának, dr. Szabó Kálmán lelkipásztor és Szíjj Elemér igazgató-tanító személyes tárgyait is. A tájház gyűjteményébe kerülnek a községről szóló szakdolgozatok is.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.