Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum

Egyházashetye látnivalói

Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum

  • Cím
  • Egyházashetye
  • Berzsenyi u. 52.
  • 47.172043 N, 17.120237 E
Google Maps

A mintegy 300 lakosú község Kemenesalján, a Kis-Somlyóhoz közel, a Kodó patak völgyében helyezkedik el. Környéke részben sík, részben hullámos, jellegzetes kemenesaljai táj. Mindössze másfél kilométerre emelkedik a Kis-Somlyó vulkanikus magaslata, lábánál kisebb erdőkkel, oldalain szőlőültetvényekkel. A falu déli, dombosabb határát erdők borítják, míg a lapályosabb, Kodó menti területeken szántókat és réteket találunk.

Egyházashetye Szent István-kori település. 1338-ban még Hege néven, 1470-ben már Egyházashege néven említették a kemenesaljai községet. A nevesebb nemesi családok (Choron, Gotthárd, Felsőbüki Nagy) mellett a helyi nemesség (Hrabovszky, Thulman, Berzsenyi, Barcza, Tompos, Vargyai, stb. családok) is jelentős birtokkal rendelkeztek. Ami igazán nevezetessé tette, hogy 1776. május 7-én itt született Berzsenyi Dániel költő, ódaköltészetünk óriása, az akadémia rendes tagja. Bár a sors előbb a közeli Sömjénbe (Kemenessömjén), majd a Somogy megyei Niklára vetette, a Kemenesalja idealizált, lírai magasságokba emelt képe számos versében megjelent.

Berzsenyi Dániel (1776-1836) 1750 körül épült barokk szülőházában emlékmúzeumot rendeztek be a költő tiszteletére. A szobában és a konyhában néhány használati tárgya, családi bútorok, könyvek, képek és egyéb dokumentumok láthatók. Az épület külső falán a költő születésének 100. évfordulóján, 1876-ban emléktáblát helyeztek el. Az emlékmúzeum mellett, az egyik helyiségben a községi könyvtár kapott helyet.

Az épület az év minden napján ingyenesen látogatható.

Berzsenyi Emlekmuzeum 1 Berzsenyi Emlekmuzeum 2 Berzsenyi Emlekmuzeum 3 Berzsenyi Emlekmuzeum 4 Berzsenyi Emlekmuzeum 5
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva