Eger belvárosától északkeletre csaknem szigetszerűen emelkedik ki a környezetéből a város „házi hegye”, a Nagy-Eged hegy, melynek képe éppúgy összeforrt a várossal, mint a minaret vagy a templomok tornyai. A hegyen a Tűzliliom Természetvédelmi Egyesület dr. Kárász Imre szakmai vezetésével 1991-ben létrehozott egy 4 km hosszú botanikai-zoológiai-geológiai tanösvényt (Természetismereti tanösvény a Bükk kapujában), mely sajnos a hosszú évek alatt és a vandálok kártékony tevékenységének köszönhetően tönkrement, táblái megsemmisültek. A hajdani tanösvényt 2019-ben a kor igényeinek megfelelően Egyesületünk újította fel és bővítette ki a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, együttműködve a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal, az Egererdő Zrt.-vel, Eger Önkormányzatával és a Thummerer Pincészet és Szőlőbirtokkal.
Az 536 m magas Nagy-Egedre érdemes feltúrázni, ugyanis tetejéről páratlan panoráma nyílik Egerre és a Bükkre, de tiszta időben láthatjuk a Mátrát és akár a Tisza-tó csillogó víztükrét is. A tanösvény végigjárása azonban önmagában is nagy élményt, 3–4 órás kellemes kikapcsolódást jelent, miközben észrevétlenül felfedezzük és megismerjük ennek a különleges hegynek az állat- és növényvilágát, tájtörténetét.
A Nagy-Eged hegy kiemelkedő jelentőségű terület természetvédelmi, turisztikai és környezeti nevelési szempontból is. A Bükk hegység részét képezi, ám különleges mikroklímájának köszönhetően egyfajta átmeneti terület az Alföld és a Bükk között. Éppen ennek a változatos környezetnek köszönheti rendkívüli fajgazdagságát. Számos olyan állat- valamint növényfaj is található itt, mely a mediterrán, illetve a szubmediterrán területen honos.
1978-ban a Heves Megyei Tanács a terület nagyobb részét (167 hektárt) „Nagyegedi növénytársulás” néven helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította. A védettség indoka és célja, hogy biztosítsa a természetvédelmi jelentőséggel bíró természetes és természetszerű élőhelyek, társulások védelmét; őrizze meg a védett és fokozottan védett fajok állományát, egyedszámát, populációik életképességét. Őrizze meg a terület kiemelkedően magas biológiai sokféleségét a termőhelynek megfelelő, őshonos fajok tekintetében, és biztosítsa a terület további, természetvédelmi célú kutatását és fejlesztését.
A terület – Vár-hegy – Nagy-Eged néven – az Európai Uniós Natura 2000 hálózatnak is része, mint különleges természetmegőrzési terület, mivel az európai közösség szempontjából is jelentős fajok és élőhelytípusok találhatóak meg itt.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.