Az ófaluban álló épület a 19. század első felében, valószínűleg az 1830-as években épült középparaszti család otthonaként. A felvidékről érkezett lakosság hagyományait, kultúráját és nyelvét évszázadokon át megtartotta, azonban építkezésükben a középmagyar alföldi ágasfás, szelemengerendás háztípust igen hamar átvették.
Valószínűleg a fában szegény vidék kényszerítette a község lakosságát az új lakóhelyükön szokásos építkezési stílus gyors adoptálására. Egy 1877-ből származó monográfia szerint a község házai földből vert falúak és zsúptetősek. A 19. század végéig a korábbi ágasfás szerkezeteket az ollóágasfás szelemengerendás tetőszerkezet váltotta fel. A régebbi sövényfonatos szabadkéményeket már a 19. század közepétől kezdve a téglából rakott szabadkémények váltották, gyakori volt a négyszögletes padkás kemence.
A tájház épülete vályogból épült, melyet az idők során többször átalakítottak. Egykori helységei a tipikus középmagyar parasztházra jellemző sorrendben következtek: tisztaszoba, konyha-pitvar, lakószoba, pince, kamra és istálló, valamint az udvaron külön álló kemenceház és természetesen az ólak.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Valószínűleg a fában szegény vidék kényszerítette a község lakosságát az új lakóhelyükön szokásos építkezési stílus gyors adoptálására. Egy 1877-ből származó monográfia szerint a község házai földből vert falúak és zsúptetősek. A 19. század végéig a korábbi ágasfás szerkezeteket az ollóágasfás szelemengerendás tetőszerkezet váltotta fel. A régebbi sövényfonatos szabadkéményeket már a 19. század közepétől kezdve a téglából rakott szabadkémények váltották, gyakori volt a négyszögletes padkás kemence.
A tájház épülete vályogból épült, melyet az idők során többször átalakítottak. Egykori helységei a tipikus középmagyar parasztházra jellemző sorrendben következtek: tisztaszoba, konyha-pitvar, lakószoba, pince, kamra és istálló, valamint az udvaron külön álló kemenceház és természetesen az ólak.