A három dörgicsei, középkori templom közül ez az építmény a legrégebbi.
Felsődörgicse településrész központjában helyezkedik el, a mai evangélikus templom mögött.
Az építmény korábbi része a XI. – XII. században épült, részben egy római kori épület megmaradt falazatára (a helyszínen heverő köveit is felhasználva). A korai templomnak egyhajós alaprajza volt, a hajóval megegyező szélességű ál-kereszthajóval; szentélye belül íves, kívülről azonban egyenes záródású.
Ezt a templomot a település birtokosa, a Bogát-Radvány nemzettség építette. Később a tihanyi apátság is birtokot kapott a faluban, így a templom bővítése – a nyugati templomszárny megépítése – valószínűleg már ehhez az időszakhoz kapcsolható. Az eredeti falazat és a konzerválás során beépített kövek között piros téglacsík mutatja a határvonalat.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.