Dombrád látnivalói

Helytörténeti kiállítás

Cím Dombrád Kölcsey u. 4. 48.225001 N, 21.921903 E
Kapcsolat Telefon: 45/465-032
Az alkotóház névadója, dr. Horváth József 1903-ban született Mezőkovácsházán. Ő volt 1927-től egészen 1948-ig a dombrádi polgári iskola igazgatója. Dombrádi kötődését jól példázza, hogy több helytörténeti munkáján kívül 1966-os doktori disszertációja a „Dombrád története a jobbágyság felszabadításáig” címet viselte.

Az épületben négy bemutatótermet alakítottak ki, melyek valamilyen formában kapcsolódnak Dombrád történelméhez és mindennapjaihoz.

Kőbalta és malomkő ( Hatezer éves Dombrád )
Az első írásos emlék a településsel kapcsolatban 1067-ből való. Ez az oklevél tizennégy dombrádi családot említ, akik egy Borsod megyei apátság építéséhez szállították a gerendát. A kiállító teremben megtekinthető egy őskorban nálunk talált kőbalta, valamint egy olyan kézi malomkő, melyhez a nők a kukoricát dörzsölték. Az írásos emlékek közül említésre méltó az 1312-es Károly Róbert-féle oklevél is.

A jelenleg Münchenben lévő, de itt, Dombrádon előkerült kelta edényről, valamint az 1954-ben megtalált, jelenleg a Nemzeti Múzeumban kiállított kardkoptatóról is megtekinthető egy-egy felvétel a helytörténeti szobánkban. Összességében elmondható, hogy nagyon érdekes és izgalmas történeti emlékekkel találkozhat a dombrádi helytörténeti kiállításon az ide ellátogató érdeklődő. dr. Sipos József egyetemi docens tervei alapján készült a kiállító helyiség.

Mesterségek - Életképek
A történeti gyűjteménnyel szomszédos szobában a településre leginkább jellemző szakmákat foglalták keretbe, itt a fodrász- és a kádármesterséggel, illetve a kenderfeldolgozással kapcsolatos eszközöket állították ki a szakemberek. A harmadik helyiség egy mángorlóággyal, kis- és nagykredenccel berendezett szoba, amelybe a falusi élethez nélkülözhetetlen használati tárgyak is ide kerültek.

Alkotó szoba
Tizenöt éve, 1997 óta tartanak Dombrádon képzőművészeti alkotó táborokat, melyen határon túlról érkező művészek is részt vesznek. Ezen táborok egy-egy remekműve került a negyedik szoba falaira, (illetve a település intézményiben is megtalálhatók az alkotások) amely az alkotó szoba nevet viseli magán.

A táborok legszebb alkotási kerültek ki a falakra. Olyan tevékenységek népszerűsítése folyik itt, mint a festészet, gyöngyfűzés, agyagozás, hímzés és fafaragás.
Helytörténeti kiállítás, Dombrád