Dombegyház látnivalói

Római katolikus templom

Cím Dombegyház Béke u. 22. 46.340362 N, 21.135382 E
Kapcsolat Web: www.oroshaza-delbekes.hu
A többségében katolikusok lakta Dombegyház jelenlegi temploma 1885-ben épült, ám Róma helyi követői már korábban gyakorolhatták hitüket.
Bajnai István esperes e témával kapcsolatos tanulmánya szerint már a század elején katolikusokkal népesítették be az úgynevezett Marczibányi-Dombegyházt, ekkor Battonyához tartozott még a közösség, s alkalmanként a földesúr szalonjában tartottak szentmisét. A feltételezések szerint 1830-ban épült az első önálló kápolna, majd 1865-ben önállósodott a dombegyházi gyülekezet.

Az első lelkész Trávnyik Rudolf ferences szerzetes volt, akinek idején megépült az első fatornyos templom, ám ezt hamar kinőtte a folyamatosan gyarapodó falu, így 1885-ben felépült a jelenleg is álló templom. A Szent István király emlékére emelt neogótikus épület plébánosává Dörner Józsefet nevezte ki a püspök – az ő sírja egyébként megtalálható a dombegyházi temetőben.

A templom és a hitélet a faluval együtt fejlődött, nagy megpróbáltatást jelentett viszont az orosz bevonulás, ugyanis ennek nyomán hatalmas rombolást vittek végbe helyi lumpen elemek, akik nem csak az értékeket hordták el, hanem az anyakönyveket is – ezek egy részét máig sem sikerült pótolni.
Római katolikus templom, Dombegyház