Holló László Emlékmúzeum

A valamikori Hrabéczy-villában helyet kapott Holló László Emlékmúzeum anyagának nagyobbik részét az 1887-től 1976-ig élt festőművész alkotásai teszik ki. A különleges stílusukról könnyen felismerhető, a sötét és világos tónusokat mesterien kombináló képek és az épület belső falaira festett seccók több helyiséget töltenek meg, s külön szoba jutott a művész rekonstruált, eredeti használati tárgyakkal berendezett műtermének bemutatására is.

A Kiskunfélegyházán született Holló László művészete Debrecenben bontakozott ki. A Hollósy Simon növendékeként Münchenben pallérozódott ifjú az I. világháború környékén lelt (később véglegesnek bizonyult) menedékre a kálvinista Rómában, ahol nemcsak festőként, de ismert és elismert közéleti személyiségként is nyilvántartották. Az Ady Társaság osztályelnökeként és a helyi művésztelep fő szervezőjeként örök időkre elévülhetetlen érdemeket szerzett magának.
Munkásságának első évtizedeiben elsősorban portrékat alkotott az ifjú művész, majd az 1920-as években egyre inkább rátalált saját stílusára és saját témáira: az életképek mellett ekkor születtek az első bibliai és mitologikus ihletésű festményei is.

Holló László 1930-ban önálló kiállítást rendezhetett a debreceni városházán, de a II. világháború közeledtével egyre inkább elszigetelődött és egy évtizedig teljes visszavonultságban dolgozott. A világégés után önarcképek, portrék, történelmi képek egész sorával gazdagította életművét. Témájául mindig az embert választotta, sorsával, jelenével, múltjával, pszichikumával. Még a tájképei, csendéletei is „emberarcúak”, mozognak, lélegeznek belülről.

Holló László roppant dinamikus festészete drámai, impulzív, mozgalmas, rendkívül kifejező. Önarckép-sorozata egyedülálló a hazai művészettörténetben. A hatvanas évektől könnyedebb témákat is elővett, az addigiaktól kissé eltérő stílust választott, míg a hetvenes években visszatért kedvenc csendéleteihez, tájképeihez. Munkácsy- és Kossuth-díjat kapott, érdemes és kiváló művész.
Nagynevű sógorával, Holló Lászlóval ellentétben Hrabéczy Ernő (1894–1953) igazán sohasem vált országosan ismert festőművésszé. Pedig a kelmefestő apától származó ifjú – Hollóhoz hasonlóan – az I. világháború alatt maga is Münchenben sajátította el a művészet fortélyait Hollósy Simon tanítványaként, majd Debrecenbe hazatérve több kiállításon is megmutathatta alkotásait a nagyközönségnek.
Hrabéczy Ernő 1928-ban európai körútra indult, s a nyugati országokban tett látogatásai jótékony hatással voltak művészetére. Kialakult az a sajátos, kissé komor stílusa, amelyet a Holló László Emlékmúzeumban kiállított furcsa, sötét tónusú, enyhén groteszk, hosszúkásra nyúlt arcokat ábrázoló portréi is jól illusztrálnak.

A II. világháború már Budapesten találta a művészt, ahol tagja lett a KÚT-nak (a Képzőművészek Új Társaságának), de Hrabéczy nem tudott hosszú időre elszakadni szeretett szülővárosától, és a háború befejeztével visszatért Debrecenbe. Fájdalmasan korai haláláig több helyi és országos kiállításon vett részt alkotásaival.