Csurgó látnivalói

Zis-tó

Cím Csurgó külterület 46.229231 N, 17.110652 E
Kapcsolat Telefon: 20/952-0446 Web: www.csurgo.hu
A tó Csurgó-Alsok város részében, délkelet irányban található. Keletkezése az alsoki idősek elmondása alapján az 1500-as évekre tehető. A tó mai helyén egykor ingoványos terület volt, mely meggátolta a Nagykanizsa irányába vonuló törökök áthaladását. Az átkeléshez szükséges földterület kitermelése következtében kialakult mélyedés talajvízzel töltődött fel, mely kialakította a tó kezdetleges formáját.

Elnevezése a tó egykori méretére irányuló szóbeszédre utal. A kis tó egy István nevű gazda tulajdona volt. Kis mérete ellenére az emberek azt mondták „ez is tó". A későbbiekben ebből maradt fenn a Zis-tó név.

A terület tulajdonjoga időről-időre váltakozott. Az alsoki közbirtokosság tulajdona, 1990-ben - a Földkiadó Bizottság létrejöttekor -, a helyi önkormányzathoz került, mely a területet aranykorona értékben megvásárolta. Ezt követően rekreációs pályázat keretein belül, rekultivációs munkálatokat hajtottak végre, s megtörtént a mederkotrás, továbbá a tó környékének rendezése is.

A régóta horgászterületként is használt tó magas látogatottsága miatt a horgászok, valamint az odajáró természetbarátok 2000 március 6-ával (ekkor lett közhasznú) szabadidős egyesületet alapítottak. Fő feladataként a természeti értékek megőrzését, ápolását, bemutatását, szabadidős tevékenységek lebonyolítását tűzte ki célul. A szabadidős területen a horgászat mellett, kirándulni, bográcsolni, sportolni is lehet. Évente közel 40-42 rendezvényt rendeznek meg, köztük lakodalmak, állami és egyházi rendezvények, gyermeknapok.
Zis-tó, Csurgó