2011-ben nyitotta meg kapuit a Helytörténeti Gyűjtemény. Régi emlékeket idéző, használaton kívüli tárgyakat, dokumentumokat, fényképeket adott át a lakosság a kiállításnak.
Ez a gyűjtemény Csólyospálos múltjának jellegzetes emlékeit mutatja be. A kollekció három részre tagolódik. Van egy állandó és egy időszaki kiállításra alkalmas terem, valamint egy szabadtéri részleg, ahol a nagyobb kiterjedésű tárgyak (pl. gépek) kerülnek bemutatásra és egy raktár. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy Csólyospálos területén több ezer évvel ezelőtt is léteztek kisebb-nagyobb települések, ezekből is megjelenik néhány a kiállításon: tülök, edénytöredék, orsógomb, nyílhegy, kőbalta, dárdahegy. Láthatjuk a Csólyospálos környékére jellemző réti mészkő bányászatának néhány eszközét.
Ezen kívül megtalálhatók még, Csólyospálos demográfiai adataira vonatkozó iratok, egyházi ünnepekkel kapcsolatos feljegyzések, régi tankönyvek, palatábla, tintatartó. A korabeli földművelés, állattenyésztés jellegzetes tárgyai, munkaeszközei is bemutatásra kerülnek.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.