Csobád látnivalói

Református templom

  • Cím
  • Csobád
  • Petőfi út 13.
  • 48.281762 N, 21.025153 E
Google Maps
  • Kapcsolat
  • Nincs megadva elérhetőség
A reformáció előtti korból nincs ismeretünk, bár volt itt is középkori kőtemplom, mely a XVI. sz. közepére a néppel együtt reformátussá lett. Az 1595-ös református templomösszeírás említi. A török pusztításai miatt az ezutáni 100 évben néptelenné lett a falu.

1696-ban a templom újra a reformátusoké. 1721-ben tartottak vizsgálatot a katholikusok a templom hovatartozása ügyében, s mikor ez megtörtént, kijelentették, hogy a templom külső falára festett Szent Kristóf kép igazolja a templom középkori eredetét, mégis a reformátusoké maradt a templom. Ez időben még a Hernád folyó partján állt a falu, de amikor az 1813-as nagy árvíz elöntötte, 2 km-rel feljebb települt a pesti út mellé, mai helyére. Az áttelepüléskor a hívek széjjelszedték a templomot, anyagát és berendezését, kis harangját magukkal vitték, és 1814-15-ben felépítették belőle a jelenlegi késő barokk stílusú templomot, melynek belső mennyezete sík, vakolt. Az épület nyugati vége félköríves záródik, keleti toronytalan homlokzata előtt néhány méterre áll az 1894-ben épített 13 m magas kőtorony.
Kirandulastervezo Csobad Reformatus Templom
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva