Csincse látnivalói

Mária Szeplőtelen Szíve templom

Cím Csincse Petőfi utca 4. 47.889395 N, 20.765107 E
1948-ban a környező tanyákból alakult ki egy kis település, melynek neve Csincse. Kezdetben egy általános iskolából és néhány házból állt. Templom még nem volt, így háznál volt a szentmise. Az 1960-as években a hívek igényelték a templom építését, de sajnos ez nem valósult meg. 1986-ban sikerült egy „Daráló helyiséget” megvásárolni, amit továbbiakban imaháznak alakítottak ki és havonta egyszer szentmisét tartottak. Ekkor még közigazgatásilag Mezőkereszteshez tartozott a település, majd 1994-ben önálló községgé alakult, saját polgármesteri hivatallal.

Újra felvetődött a templom építése és ezúttal sikerrel, mivel a polgármester és a képviselők támogatták a javaslatot. A jó hír eljutott Mezőkövesdre is Jéger atyához, aki szívügyének tekintette a csincsei templom építését és Érsek atya támogatásával megkezdőthettek a munkálatok.

Mivel Csincse alatt helyezkedik el az ország egyik leggazdagabb lignitkészlete, felmerült, hogy a községet a lignitbányák tulajdonosának költségére áttelepítik. De a Jó Isten segítségével az áttelepítés nem történt meg, így 2001-ben elkezdődhetett a templom építése. 2003. május 25.-én ünnepélyesen felszentelték mindenki örömére: Mária szeplőtelen szent szíve tiszteletére. E jeles nappal kezdődően minden második vasárnap szentmise és a közbenső vasárnap Igeliturgia van. Ezenkívül az Egyházi Év minden ünnepnapját megtudjuk tartani, hiszen három harang hív (Károly, András és Imre) mindenkit a gyönyörű templomunkba. Ugyanakkor harangszóval emlékezünk meg halottanikról is.

Templomunkban először 2003. június 8.-án volt 15 gyerek elsőáldozása. A gyerekek itt helyben készültek az elsőáldozásra és azóta is rendszeresen van hitoktatás.
Mária Szeplőtelen Szíve templom, Csincse