Pótharaszti templomrom

A mai Csévharaszt falu két, már a középkorban létező falu összevonásából keletkezett. A középkori Csév temploma a mai községtől északkeletre az ún. Templomdombon, Pótharaszté pedig Csévharaszttól délre feküdt. Templomunk ez utóbbival azonosítható, mint ez az I. katonai felmérés 1783-ban készült térképlapjáról egyértelműen kiderül. A templomrom Csévharaszttól délre, a falutól kb. 5 km-re fekszik, megközelíteni csak dülőutakon lehet.

A falmaradványok ma a szántóföldek közepén egy ligetben találhatók, a romokat egy 20. századi temető veszi körbe, de jól azonosíthatók a középkori temetőárok nyomai is. Jelenleg csak az egykori templom nyugati fala áll, sarkain ferde állású támpillérekkel. A falkorona folyamatosan pusztul, egy 40 évvel ezelőtt készült archív fotó még sokkal magasabbnak mutatja. A két falsíkot jól faragott homokkövekből, a falmagot zúzalék kövekből és meszes habarcsból készítették. A falon nyugati bejárat nyoma nincs, csupán egy körablakot láthatunk, melynek bélletét középkori téglákból falazták ki. Jól megfigyelhetők ez egykori építési állványzat fészkei, valamint az északi és déli hajófal csonkjai. Az egykori padlásnak, tetősíknak semmilyen nyomát nem találjuk az oromzati falon.

Pótharasztot (Poudharasta, Potharazta stb.) először 1280-ban említik szomszédos falvakkal határosként. 1284-ben Pok nembeli Miklós fia Miklós vajdáé. A településen keresztülvezető ún. Körösi útnak köszönhetően Pótharaszt fejlődésnek indult, 1350-ben I. Lajos király hetivásárt, 1417-ben Zsigmond évi vásárt engedélyezett a falunak. Mindezek alapján a települést Makkai László mezővárosnak tekinti, valószínűbb azonban, hogy Pótharaszt csupán egy a mezővárosi fejlődés útján elindult, ám igazi mezővárossá sohasem vált falvak közül. A 14. század végén a budafelhévízi konvent, 1404-től a Harazthyak a falu birtokosai. Rajtuk kívül a 15. század folyamán rész- és zálogbirtokosként szerepelnek a Mykebudaiak és a Gubacsiak, 1478-tól a Dávidháziak, majd 1484 után Nagylucsei Orbán is.

A falu 1541 után rendszeresen megjelenik a török defterekben magán-, később hász-birtokként, adója a század során folyamatosan emelkedett. Nem tudjuk pontosan, mikor pusztult el a falu és temploma, ennek idejét későbbi források alapján a 16-17. század fordulójára valószínűsíthetjük. A templomra két adattal rendelkezünk: egy 1416-ban kelt oklevél említi Pótharaszt kőegyházát, egy visszaemlékezés pedig – valószínűleg a 16. század végére vonatkoztatva – a falu „bolthajtásos Szent egyházáról” szól. A műemléki védettség alatt álló csévharaszti templomrom területén 1997 augusztusában Fülöp András vezetésével végeztek szondázó régészeti kutatást. A feltárás feladata a műemléki helyreállításhoz szükséges adatok gyűjtése, elsősorban az alaprajzi kérdések tisztázása volt. A feltárás során tisztázták a gótikus templom alaprajzát, melynek nyugati fala megegyezik a ma is álló támpilléres fallal. A templom belső hosszúsága 13 méter, belső szélessége 4,70 méter volt, szentélye egyenes záródású volt. A hajóhoz északról kápolna csatlakozott, ennek kapcsolatát az északi hajófalhoz egy nagy gödörrel elpusztították. A feltárás során a kápolna téglapadlóját is helyenként megtalálták. A kápolna északkeleti sarkához valószínűleg körítőfal csatlakozott. Más helyeken viszont nem találták a körítő-fal nyomát, noha kutatóárokkal a temetőárokig megszondázták a területet. A templom bejárata nyilván a déli oldalon volt, de az alapozásig lepusztult falak miatt helyét pontosan nem tudták meghatározni. A hajó északkeleti sarkában egy lépcsős kőalapozás került elő, melyet helye és analógiák alapján biztosan mellékoltárként határoztak meg.

Az oltár alapozásából egy – talán oltármensaként azonosítható – kő (a korábbi templomhoz tartozott?) valamint egy római küszöbkő másodlagosan elhelyezett darabját bontották ki. A mellékoltártól kiinduló, dél felé vezető falomladék nyomvonala valószínűleg egy sávalapozásra utal. Azonosították a templom építési rétegét, benne egyszerű gótikus párkánytöredékekkel. Keltező értékű leletanyag – már csak a terület erős bolygatottsága miatt is – nem került elő, így a gótikus templom korának közelebbi meghatározása sem lehetséges.

A gótikus periódus alatt egy – alaprajzából ítélve – román kori templom alapjait tárták fel. Szentélye félkörívesen záródott a gótikus szentély alatt. E régi templombelső hossza 8,50 méter volt, szélessége megegyezett a gótikus hajóéval. Érdekesség, hogy az alapozása löszből készült. Felmenő falának legalsó kősorát a szentélyben megtalálhatták, rajta az egykori járószintre kihajló, sárgásfehér vakolattal. A templom omlásrétegéből kis harangtöredék került elő. A román kori templom megszűnése után hosszabb-rövidebb ideig nem épülhetett új templom, mivel visszabontott nyugati falát olyan csontváz vágja, melyet sértetlenül fed a gótikus templom építési rétege. E román kori templom alaprajza pontosan megfelel a Pest megyei műemléki topográfiában – közelebbi forrás megjelölése nélkül – közölt alaprajzzal, mely arra utal, hogy a területet már kutatták. Az ásató kilétére – a szakirodalomban és az adattárakban tett vizsgálódások ellenére – eddig nem derült fény. A templomrom helyreállítása a feltárás óta folyamatosan napirenden van, az elkészült romkonzerválási terv Albert Tamás munkája.