Megmaradás Temploma

Négy évtized után a nemzet megmaradásának szimbólumaként éled újjá a Szamos által elpusztított falu, Nagygéc. A román-magyar határ menti település különleges kulturális-turisztikai attrakciókkal várja a Szatmárba érkezőket.

Nagygéc egykori lakói több mint 40 évtizedes összetartásukkal tartották életben hajdan volt otthonukat, most pedig az összetartás építő erejének eredményeként felébredhet tetszhalálából a nagy múltú település. Nagygéc az 1970-es árvízben csaknem elpusztult, újjáépítését árvízvédelmi szempontból nem engedélyezték. A Szamos pusztítása után lakosait - tiltakozásuk ellenére - a közeli Csengerbe és Csengersimára költöztették át. Több mint 20 éven át tilos volt itt építkezni.

A település jelképe a XIII. századi templom, mely két részből áll, a hajó az Árpád-korból, a szentély Mátyás király korából való. Külső falán térdmagasságban jelzés található: idáig ért a víz 1970-ben. A Megmaradás Temploma teljes felújításon esett át, visszakerültek az ólomüveg ablakok, új orgona költözött a karzatra, és még a régi bútorokat is újrafaragták. A templom büszkén hirdetheti az erős alapokon álló 1000 éves magyar állam sérthetetlenségét. A park Makovecz Imre által megálmodott kilátótornya igazi építészeti kuriózum. A torony a magyarság jövőjét és határtalanságát szimbolizálja, a kilátóból határok nélkül jelenik meg a látóhatár.

A Nagygéci Emlékparkba őshonos Kárpát-medencei gyümölcsfák kerültek, a ligetben 200 emlékoszlopon Kárpát-medencei települések ezrei üzennek az utókornak. A ligetben sétálva, az emlékoszlopok üzeneteit olvasgatva szinte egy különleges bölcsességek könyvének közepette érezheti magát a látogató. Az üzenetek gyűjtése 2014 augusztusában indult. Az első üzenet szinte azonnal megérkezett, Háromszékről, Sepsiszentkirályból: „Magyar, ne csak nézz, hanem láss is! A szíveddel és jobb lesz a világ...”

A következő hónapokban egészen idén június végéig csaknem 310 ezer karakternyi Kárpát-medencei bölcsességet küldtek be a települések polgármesterei, jegyzői, lelkipásztorai és papjai, lakosok, leszármazottak és elszármazottak. Az üzenetek főként az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmaradása, a határtalan magyarság, az emberiesség fontosságának, a szeretet erejének gondolatvilágát testesítik meg. Pár száz lelkes falutól a milliós nagyvárosig mindenféle település elküldte üzenetét, a Kárpát-medence teljes területéről. Szám szerint a legtöbb üzenet – 1004 darab – Erdélyből érkezett. A többség saját gondolatát írta meg, de sokan például Wass Albert, Széchenyi István, Babits Mihály, vagy Kölcsey Ferenc sorait tolmácsolták. Tamási Áron ("Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.") és Tompa Mihály "Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!") egy-egy versrészlete többeket is megérintett. A magyar költészet és irodalom remekei mellett azonban olyan bibliai idézetek, ókori bölcsességek, dalszöveg-részletek is érkeztek, amelyek mind értékes útravalóval láthatják majd el a Nagygécre látogatókat. Nagygéc ikonikus lakója, Bözsi néni saját szavaival üzent: „Senki nem akart innen elmenni, sírva mentek el az emberek.”

A Megmaradás Háza - Magyarság Háza különleges építészeti megoldásokkal a születést és a halált jeleníti meg, emléket állítva a falujukért küzdő nagygécieknek, akik nem adták fel a jövőjükbe vetett hitüket. A Látogatóközpont, a Schwarcz-porta a Nagygéci nemesek termének és a Schwarcz család emléktermének ad helyet. Ebben az épületben helyezkedik el a 4D mozi, amelyben a filmbeli eseményeket a nézők különböző aspektusokból, csatában vágtató lovon ülve, árvízben, csónakban hánykolódva élhetik át. A "Megmaradás Temploma turisztikai attrakció" a hét magyar törzs bejövetelére is emlékeztet, a honfoglaló ősöknek az Őrtűz oszlop állít emléket.

Nagygéc településtörténete is számos legendát őriz... Neve esőként 1280-ban tűnt fel egy nemes nevében, aki vélhetően a Csák nemzetség tagja volt. A XIV-XV. században a Csarnovodai, Csáki, Darai és Drágfi családoké volt, 476-től pedig a Szántai Becskiek birtokolták századokon át. A XIX. században a Szatmár vármegyei magyar falunak 355 lakosa volt, a szabadságharc után, 1852-ben báró Haynau vette meg a kisgéci pusztát. A kúria helyén a korabeli leírások szerint emeletes kastélyt építtetett, amiből nem maradt fenn semmi. A faluból kapott szárnyra az ún. szatmári "Vérbíró-mítosz". Szatmár vármegye monográfiája már 88 házról és 678 lakosról ír és a nemesi kúria mellett megemlíti a településen lévő Rózsás kocsmát, a Szalmás csárdát és a Szúnyog csárdát. A kis határ menti falu több hírességet is adott az országnak: számos vármegyei és országgyűlési képviselő, szabadságharcos, író, költő született a román határ menti kistelepülésen.