Románkori Szent Mihály templom

Csempeszkopács, két különálló középkori kisnemesi település, Kopács és Csempesz egyesüléséből jött létre a 19. század közepén. Románkori téglatemplomát Kopácson, mesterséges dombra építették. A dombot a kitermelt föld helyén létrejött széles árok vette körül. Helyben égetett téglából építették, melyhez egy korábbi építmény római kori nagy formátumú tégláit is felhasználták, a diadalív északi pillérébe beépítve.

A gazdag téglapárkányú keletelt szentély és hajó, a kőből faragott bélletes kapuval, 13. század közepén már állt. Az ugyancsak téglából rakott, ikerablakokkal díszített harangtorony pár évtizeddel később épült. Az így létrejött mesteri tömegritmus az 1200-as évek utolsó harmadában nyerte el mai formáját. A plébániatemplomnak már 1342-ben Szent Mihály arkangyal volt a védőszentje. Az Anjouk kora Kopács aranykora is lehetett, mivel Vas megye főszolgabíróit innen választották.

A déli bélletes kapu Gerevich Tibor, a 20. század kitűnő középkori műtörténész szerint, valószínű, hogy az Esztergomban is dolgozó egyik magyar kőfaragó műve. Ifjú Hell Géza, Bogyai Tamás és Dercsényi Balázs, valószínűen a földrajzi közelség miatt, a kaput jáki mester művének tartották.

A hajóbelső nyugati részén található karzat, később épült. Nem kegyúri vagy orgonakarzat, a helybővítést szolgálta. A karzat beépítésével egyidőben nyitották egybe a toronybelsőt a hajóbelsővel. A templom 1526 és 1653 között evangélikus fáratemplom volt. Hozzátartozott Csempeszháza és Kolta.

A szentély és hajóbelső terében látható falképek, festéstöredékek nyolc festési periódust mutatnak be. Ezek a falképek az 1960-as évek kutatása nyomán kerültek elő. Restaurálásuk Lente István festőrestaurátor vezetésével történt. Az első periódust a szentély falán látható, vakolatlan meszelt falra festett három apostolfej képviseli. Az apostolsort a templombelső bevakolása után újra megfestették a szentélyben. Az északi falra előbb Ábrahám áldozatát, később Ádám és Éva bűnbeesését festették meg.

A reneszánsz korát, a hajót és a szentélyt elválasztó diadalív mértanias díszítése képviseli, amely a nyolc festési periódusból az ötödik. Ezt követik a szentély és hajó virágcsokrai, a hit, remény és szeretet alakjai a szentély kupoláján. Az utolsó periódust a déli falra festett, Feltámadt Krisztus alakja jeleníti meg. A szentély és a hajó párkányzatán látható mértanias díszítő festés a 17. században keletkezett, amikor a templom külső homlokzatát is bevakolták. Rangos tárgyi emléke a templomnak a barokk oltárkép, levéldíszes keretezésével, függőleges és vízszintes hármas kompozíciójával, a Szentháromsággal és a Szent Családdal. A levéldíszes keretezés tetején áll Szent Mihály szobra. Az oltárképfal 1758-ban már a szentélyben állt.

A karzat északi falán id. Dorffmaister István Szentháromság képe az érett Nyugat-Magyarországi barokk korszakát képviseli.
A templom 1966-68 közötti restaurálása Mendele Ferenc építész vezetésével készült el. A 21. század első éveinek restaurálási munkáit Módy Péter kőszobrász, Juhász Györgyi festő restaurátor és Jeney Zoltán farestaurátor végezték el.