Csákvár látnivalói

Hősi emlékmű

  • Cím
  • Csákvár
  • Szabadság tér
  • 47.392509 N, 18.463780 E
Google Maps
Viszló Gyula tanácselnök 1989. március 16-án bejelentette a tanácsülésen, hogy Várady Sándor szobrászművész elvállalta az emlékmű megalkotását. Várady Sándor 1989. október 5-én megjelent a tanácsülésen és bemutatta az emlékmű makettjét, amelyet Jurcsik Károly építész előtervei alapján készített el az emlékműbizottság egyetértésével.

A szobrász elmondta, hogy tudomása szerint Csákváron régen volt egy turulmadár szobor, amely a háború alatt elpusztult, ezért javasolta, hogy ez a szimbólum szerepeljen az emlékművön is. Indítványozta még, hogy vörösrézből készüljön a madáralakzat, amely esztétikailag is megfelelne erre a célra, és a madár nagysága a térben történő elhelyezéshez mérten kb. két és fél méteres fesztávolságú legyen. A koncepciója szerint ez a madár kitárt szárnyakkal rárepülne a talapzatra, ami vagy egy szépen megformált szikla, vagy a Csákváron fellelhető oszlopmaradványokból elkészített oszlop lehetne. Ez a talapzat kb. másfél méter magas lenne. Az emlékmű a templom háta mögötti téren kerülne elhelyezésre. A neveket tartalmazó táblák a szobrász elképzelése szerint a templom mögötti út levezetőjénél a falnál kb. másfél méter magasan lennének. Ezeken a táblákon szerepelnének az 1848-as forradalom, illetve az első és a második világháború hősi halottainak nevei. Várady Sándor kérdésekre válaszolva elmondta még, hogy a maketten látható fák helyett lehet élő sövényt is ültetni, úgy jobban látszik az út felé a szobor, és az emlékmű elhelyezése majd lehetővé teszi különböző rendezvények lebonyolítását ezen a téren, így a koszorúzásokra is lesz egy alkalmas hely.

Ezután a tanács határozatot hozott arról, hogy méltó emlékművet állít az 1848-as szabadságharc, valamint az első és a második világháborúban elesett magyar katonák és mártírhalált halt személyek emlékére.

A tanácselnök 1989. december 14-én elmondta, hogy az emlékmű helyének kialakítása, a területrendezés nagyrészt megtörtént. A szobrászművész és a tervező is többször járt a helyszínen. Az emlékmű makettjét kitették közszemlére a ruházati bolt kirakatába, hogy mindenki megnézhesse a tervezett emlékmű formáját. Az emlékmű építéséhez szükséges pénz biztosításához felkérték írásban a lakosságot, valamint a helyi gazdasági szerveket, a területükön működő vadásztársaságokat és azokat az állampolgárokat is, akiknek ott volt üdülőjük.

Az 1990. május 22-i tanácsülésen elhangzott tájékoztató szerint a Hazafias Népfront, a politikai pártok, a helyi gazdálkodó szervek, a lakosság egyéni anyagi támogatásával, valamint a tanács segítségének köszönhetően 1990. március 15-én megtörtént az ünnepélyes emlékműavatás. A turulmadár Várady Sándor szobrászművész alkotása, és a térkialakítás tervezője Jurcsik Károly építőművész.
Csakvar Hosi Emlekmu
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva