Budapest látnivalói

Vasarely Múzeum

Cím Budapest III.kerület, Szentlélek tér 6. 47.540273 N, 19.046573 E
Kapcsolat Telefon: 1/388-7551 Web: www.vasarely.hu Email küldése
Kevés művésznek jutott már életében olyan sok elismerés és olyan általános népszerűség osztályrészül, mint Victor Vasarelynek, azaz Vásárhelyi Győzőnek.
A budapesti Vasarely Múzeum közel négyszáz művet számláló saját adományát tartalmazza, hogy szándéka szerint - mint már Gordes-ban, Aix-en-Provence-ban és Pécsett - az érdeklődő itt is bármikor tanulmányozhassa életművét, gyönyörködhessen és tanulhasson. Mert szenvedélyesen teoretikus és pedagógus hajlamától sarkallva át akarja adni az ifjabb nemzedékeknek élete és mestersége minden tapasztalatát.

A múzeumnak otthont adó Zichy-kastély a Mátyás-korabeli óbudai prépostsági Mária templom és a klarisszák kolostorának romjaira épült. Zichy István győri vicegenerális I. Lipót kegyeiből 1659-ben megkapta Óbudát. A kastély építését Zichy Péter kezdeményezte a XVII. század második felében – építőanyagul többek között a római falmaradványok szolgáltak. Az első tervet Jäger János Henrik kőfaragó mester készítette, ám ebből csak a főépület valósult meg. Zichy Miklós halála után az épület a Kamara tulajdonába került, és gazdasági célt szolgált.

A 19. század elején a kastélyt övező teljes udvarterületet lezárták, és az épületegyüttes, beleértve a 18. században megépült Duna-parti szárnyat is – amelyben a Vasarely Múzeum is található – 1945-ig katonai ruhatárként működött.

A hetvenes évektől a Zichy-kastélyt Óbuda kulturális központjának szánták, első lépésként tehát sor került a főépület helyreállítására. A Művelődési Minisztérium a 80-as évek közepén építtette át a múzeumnak otthont adó dunai szárnyat. A Vasarely Múzeum megtervezésére Molnár Péter és Kóris János építészek (IPARTERV) kaptak megbízást. A múzeum végleges formáját 1986-ban nyerte el.
Vasarely Múzeum, Budapest Vasarely Múzeum, Budapest Vasarely Múzeum, Budapest Vasarely Múzeum, Budapest