Budapest látnivalói

MTVA Látogatóközpont

Cím Budapest Kunigunda útja 64. 47.557574 N, 19.034050 E
Kapcsolat Web: www.mtva.hu Email küldése
Tegyen látogatást a megújuló közmédia egyik gyártóbázisán, ahol az m1, az m2, a Duna és a Duna World műsorai készülnek.

Az egyes közszolgálati csatornák kínálatát úgy alakították ki, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző programot. A műsorújságokban megjelenő műsorok nagy része az itt sorakozó stúdiókban készül el.
Egy-egy produkció körül számtalan munkatárs serénykedik az ötlettől egészen az adásba kerülésig. A stúdiót egy előzetes egyeztetés után a gyártásvezető foglalja le, mialatt kreatív szakemberek már tervezik és kivitelezik a díszletet a rendező elképzelése alapján. A szerkesztők, a technikusok, az operatőrök és a műsorvezetők ez idő alatt a műsorok másodpercre pontos forgatókönyvét készítik elő. Riporterek állnak készenlétben, hogy az egyes témákhoz a megfelelő bejátszásokat elkészítsék. A berendezők és a kellékesek előkészítik a műsorhoz kellő tárgyakat, az asszisztensek és gyártásvezetők egyeztetik a közreműködőkkel az adás, vagy a felvétel időpontját és helyszínét, majd leszerveznek minden fontos részletet a forgatáshoz. Ezzel egy időben készülnek az előzetesek, a főcímek, a műsorlogók és az ajánlók. A műsorvezető a gondosan előkészített részleteket áttekinti a rendezővel, majd az utolsó simítások után megszületik maga a műsor, amely végleges formáját az utómunka-stúdióban ölti fel magára.
Itt egy olyan világgal ismerkedhetnek meg, ahol egyszerre van jelen a kultúra- és technikatörténet; a múlt és a jövő. Segítenek Önöknek feleleveníteni néhány kedves emléket, közel fél kilométer hosszú, interaktív túrán találkozhatnak Süsüvel, a sárkánnyal, Mazsolával, Tádéval, láthatják néhány híres sorozat főszereplőinek hiteles jelmezét, és azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek! És ha tetszik, legkedvesebb emlékeiket haza is vihetik DVD-n!

A látogatócsoportokat jelentkezési sorrendben szervezik, minden szabályosan regisztráló vendég visszaigazolást kap jelentkezéséről.
A Látogatóközpont csak korlátozott számú vendéget tud egyszerre fogadni, ezért előfordulhat, hogy néhány hetet várni kell az időpontra.
Várják egyéni érdeklődők és maximum 20 fős csoportok jelentkezését is. A látogatásra csak hétköznapokon, előre egyeztetett időpontban van lehetőség.

FONTOS! Egy csoport minimum 10 fő helyszínre érkezése esetén indul!
Jelentkezni a regisztrációs lap segítségével, legkésőbb a tervezett látogatás előtt 2 héttel lehet.
Mtva 07 Mtva 01 Mtva 03 Mtva 04 Mtva 02