Budapest látnivalói

Kolodko IN VINO VERITAS miniszobor

Cím Budapest III. kerület, Pacsirtamező u. 47.532609 N, 19.038685 E
Kapcsolat Web: www.fidelio.hu
A részeg római légiós május 21-e óta a katonai amfiteátrumon üldögél a harmadik kerületben.

A népszerű gerillaszobrászt ezúttal az ismert latin mondás, az „In Vino Veritas”, azaz a „Borban az igazság” ihlette meg, ennek mentén született meg a római legionárius figurája, aki mellett egy (vélhetően üres) boroskancsó is helyet kapott.

Kolodko Mihály a magyarországi szobor mellett elkészítette az alkotás párját is, melyet a horvátországi Pulában helyezett el, szintén egy amfiteátrumban.

Az aquincumi gyakorlóteret, amely a két, városban található amfiteátrum közül a nagyobbik, 145 körül építették, mérete meghaladta a római Colosseumét, és körülbelül 10-13 ezer néző befogadására volt alkalmas.

Bár mára már csak az alapjai maradtak meg, még most is megfigyelhető, hogy a nézőtérre boltozott lépcsőrendszeren keresztül lehetett bejutni, valamint egy körülbelül négy méter magas belső fal védte az embereket a küzdőtérre engedett vadállatoktól.
Kolodko In Vino Veritas 1