Japánkert

Varga Márton –intézményünk alapítója – tervezte és építette 1928–ban. A japán császári család tagja, Takamacu herceg és felesége 1931-ben felkeresték a kertet. Látogatásuk alkalmával tetszésüket növények ajándékozásával fejezték ki. Ezek közül még ma is látható az Orixa japonica, a Prunus serrulata ’Kansan’ utódja, továbbá a Wisteria sinensis, az Acer ginnala, a Hibiscus syriacus (teltvirágú alak) és a Prunus nana.
A kert hangulatát meghatározó kövek (forrásmészkő, édesvízi mészkő) a fogaskerekű vasút pályájának korszerűsítésekor kerültek a felszínre, melyeket lovas fogatokkal szállítottak az épülő japánkertbe. A műtárgyakat és növényeket a korabeli építők nagy gondossággal gyűjtötték egybe és helyezték el a legmegfelelőbb helyekre.
A második világháború súlyos károkat okozott a japánkert növényeiben, berendezéseiben. Sajnos – a háború befejezését követő években – több kőlámpás és egy daru szobra is eltűnt, illetve más intézménybe került.
A japánkertet az ötvenes és hatvanas években felújították, majd a hetvenes évek elején újabb területtel bővítették, így ma már meglehetősen sok vonásában eltér az eredeti állapotától.

A tórendszer, sziklacsoportok, kövek
A jelenlegi állapotában 3000 m2-es kert központi része a japánkertek történetében jelentős Kamakura (1185-1333) és Muromachi (1333-1573) korszakot reprezentálja. Rendeltetése szerint – a formai szempontokat is figyelembe véve – kertünk a laposkertek, Hiraniwa alaptípuson belül a daimio tavas sétakertek és a teaházi kertek rendszerébe sorolható.
Alapja a kb. 200 m2 nagyságú, erősen tagolt partvonalú tórendszer, melyben a jelentősebb egységeket művészien elrendezve építették meg. Ezek: „Vízesés”, „Kincseshajó”, „Teknőcsziget”, „Darusziget” valamint a „Semmiség óceánja”. Átlagos vízmélysége 50 cm, rajta több áthidaló kő - és lépőkő vezet, melyek megkönnyítik a rejtett zugok felderítését, megtekintését. A tó vízfelszíne, illetve az elszivárgó víz kedvező mikroklímát teremt az igényesebb növények számára, ezzel biztosítva az optimális környezeti feltételeket.
A hegyeket jelképező sziklacsoportokat és köveket jelentőségüknek megfelelően és az irányító elveket figyelembe véve, előre elkészített tervek alapján helyezték el. (Különleges jelentőségű pl.: „az urak védőköve, a vízesés mellékköve, a paradicsomszigetet jelképező kő, teknősbékafej-kő, két kéz kő, két láb kő, előugró kő, holdárnyékkő, hegycsúcskő, ködfátyolkő, a tiszta hold köve, a hegynyeregkő, a tűz köve, a játszó halak árnyékköve, a tigris búvó köve”.)
A látogatót az áramló víz végigvezeti a kerten. A legvégső ponton áll a távolságérzetet keltő „Fuji-san” stilizált havas csúcsa.

Utak, műtárgyak
Az utak, ösvények vezetése – a korabeli követelményeknek megfelelően – igen rafinált: a fordulók mindig újabb és újabb látnivalót adnak; néhol a köveket úgy helyezték el, hogy a kertbe lépőnek fel és le kell tekintenie járás közben, ami a kikapcsolódást és a meditáció lehetőségét fokozza. Majd hirtelen kitágul a tér, kényelmesebb a járás, és csodálatos látvány tárul a látogató szeme elé: a kert legidősebb, és egyik legtekintélyesebb fája (Acer platanoides). Az utak nagy részét természetes kőből kirakott lépőkövek „ritmusa” teszi még hangulatosabbá.
A kert műtárgyai sajnos meglehetősen hiányosak, sérültek, nagy részük felújításra szorul. Mindamellett a meglévők rusztikus megjelenésükkel fokozzák a kert esztétikai hatását. Így például a teaház, kőlámpások, víztartó, virágtartók, hidak, áthidalók, kőpadok stb. A régi, klasszikus szokásoknak és követelményeknek megfelelően (Momoyama korszak, 1573 - 1603) – miszerint a teaház nem a nagyközönségnek és nem köznapi célokra vagy szórakozásra szolgál – teaházunk a kert egy diszkrét, félreesőbb helyén épült fel, harmonikusan illeszkedve természetes környezetébe.
A japánkertben a növények jelentik a változatosságot, az életet. Az iskola fennállása óta tanárok, diákok nagy lelkesedéssel és gondossággal gyűjtötték és telepítették a növényeket, természetesen mindig szem előtt tartva az intézmény nevelő-oktató, ismeretátadó, szemléletformáló és alakító feladatait is. Ennek eredményeként valóban nagyon változatos és sokszínű növényállomány jött létre, több botanikai érdekességgel és különlegeséggel.
A magas faj - és egyedszám kifogástalanul illeszkedik a kert magját képező tórendszerhez, szikla- és kőcsoportokhoz, valamint a meglévő egyéb műtárgyakhoz. Egymást kiegészítve tökéletes harmóniát alkotnak.
A japánkert megépítése óta meglévő és megtekinthető jellegzetesebb növényeink: Acer ginnala, Hibiscus syriacus, Prunus nana, Orixa japonica, Acer platanoides, Sophora japonica, Wisteria sinensis stb. A kedvező mikroklíma hatására számos fa tekintélyes növekedésével, méltóságteljes megjelenésével hívja fel magára a figyelmet, így pl.: az Acer platanoides, Corylus colurna, Sophora japonica stb.
Külön ki kell emelnünk közülük két fenyőt, melyek különleges habitusukkal és szépségükkel méltán váltak kertünk büszkeségévé.
Egyik a tekintélyt parancsoló, sudár termetű, lombhullató kínai mamutfenyő, a Metasequoia glyptostroboides. Története is különleges: miután a szakmai körökben kihaltnak vélt Metasequoia nemzetség néhány példányát 1944-ben, Kínában megtalálták, magcsere útján Magyarország is kapott továbbszaporítás céljára e ritka növény magjából (Dr. Gregus Pál, Szeged).
Az 1950-es évek elején a sikeres hazai szaporítású magoncokból (Dr. Barabits Elemér) iskolánk is kapott két darabot, melyből ez az egy példány maradt meg. A maga 28 m-es magasságával méltán mondhatjuk, hogy Magyarország egyik legidősebb és legnagyobb példányát gondozzuk az iskola kertjében.
A másik - valamivel fiatalabb - az 1960-as évek elején telepített Pinus wallichiana, himalájai selyemfenyő, amely több hozzáértő szakember véleménye szerint is különleges lombszínével, monumentális (talaj felszínétől ágas, ún. ”szoknyás”) alakjával és hatalmas méreteivel szintén egyedülálló az országban.
Japánkertünk nevezetességeihez tartoznak továbbá a tavaszi virágzáskor megkapó látványt nyújtó Magnolia kobus, a Magnolia x soulangiana, a kelet-ázsiai vallásvilágban nagy tiszteletnek örvendő, gyógyító hatással rendelkező és hosszú életű páfrányfenyő, a Ginko biloba. Különleges, bizarr formájú a csüngő ágú japánakác, Sophora japonica ’Pendula’, mely érdekes ágrendszerével mintegy lombhullás után is díszít.
Japánkert virágzó cseresznyefa nélkül elképzelhetetlen. Kertünkben a már korábban említett japán trónörököstől kapott Prunus serrulata ’Kansan’ egyik utódja látja el ezt a feladatot. Értékesebb növényeink között kell megemlíteni a meglehetősen ritka orgona fajokat, a Syringa josikaea és a Syringa x laciniata-t, a csodálatos, egész nyáron virágzó, a teaház együttesébe tartozó Paeonia suffruticosa-t.
A kert legújabb korszakából származik a kínai kenderpálma, a Trachycarpus fortunei, melyet lelkes tanárok és diákok telepítettek saját maggyűjtés és sikeres szaporítás után.
A tó felszínén úszónövények, (Pistia stratiotes, Eichornia crassipes), tündérrózsák; a vízparton bambusz (Phyllostachys viridiglaucescens) és vízparti évelők teszik még látványosabbá a kertet.
A lágyszárú évelő, egy- és kétnyári növények egyesével vagy csoportosan ültetve szervesen illeszkednek a kert megtervezett egységéhez. Sziklakertünk értékes növényei többek között a kora tavasszal nyíló kökörcsinek (Pulsatilla vulgaris ssp. grandis és a Pulsatilla pratensis ssp. nigricans); a félárnyékos, árnyékos eldugott zugokban pedig a Cyclamen purpurascens és az Erythronium dens-canis, a kakasmándikó különleges virágzó egyedeit találhatja a figyelmes látogató.
A kert növényeiről és azok pontos helyéről térképpel kiegészített kiadványunkban számolunk be részletesen, ami az iskola könyvtárában hozzáférhető.

Állatok
Végül meg kell említenünk, hogy a kert számos állatnak is otthont ad, melyek élőhelyük kialakításával és szaporodásukkal hozzájárulnak a biológiai egyensúly megteremtéséhez és hosszú távú fenntartásához.