Az 1900-as évek elején a környékbeli bérházak lakásai még nem voltak ellátva fürdőszobákkal, ezért a Budapest Székesfővárosi Közmunkák Tanácsa úgy határozott, hogy mielőbb meg kell építeni a város első tisztasági fürdőjét, ahol olcsón biztosítani tudják a tisztálkodási feltételeket. Így indult a fürdő története 1921-ben.
A Maróti Kálmán tervei alapján készült expresszionista fürdő 1930-ban nyitotta meg kapuit 15 felnőtt- és ugyanennyi gyerekkádfürdővel. A II. világháború után a fürdő egészen 1971-ig biztosította a lakosok tisztálkodását, aztán 1978-ban ismét egy időre búcsúzott.
A fürdőt hét év alatt teljesen átépítették, és egy kivételes gyógyfürdőt varázsoltak belőle. Eleinte speciális, erre a célra kifejlesztett tartálykocsikkal, naponta szállították a gyógyvizet a Széchenyi, később a Paskál fürdőből. 1987-től a közeli Közraktár utcában található termálkútból nyeri a Dandár a gyógyvizet, amelynek összetétele megegyezik a Gellért fürdőével. 2005 óta a fürdő saját kúttal rendelkezik, amely a Nemzeti Színház közelében található.
KORSZERŰSÍTÉS ÉS BŐVÍTÉS
2014-ben nagyszabású átalakításokat hajtottak végre a fürdőben, melyek a szolgáltatások körének bővítését eredményezték. A zárt udvarban két különböző hőfokú 36 °C és 38 °C, élményelemekkel ellátott medence került kialakításra, amelyek a hűvösebb napokon is garantáltan feledhetetlen perceket szereznek a fürdővendégeknek gőzölgő vizükkel. Tavasztól csendes udvar várja a napozni vágyókat.
A pince szint wellness részleggé alakult át, ahol igényesen kialakított szauna, gőzkamra, merülő medence és pihenőtér található. 2015 nyarán a már meglévő termál részleg is megújult.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el
véleményét!
További látnivalók a közelben (0)
Szállások a közelben (0)
Szerkesztőségi ajánlat (11)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Falumalom / Molnárház
Valaha 13 vizimalom volt Kapolcson.a bővizű - a Nagyvázsonyban eredő és Sztigligeten a Balatonba folyó - Eger-patakon. Itt működik a Művészetek Völgye fesztivál alapítója, a Kapolcsi Kulturális és Ter
Kapolcsi Kovácsműhely Múzeum
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 1995-ben újította fel a portán lévő épületeket, a kapolcsi lakosok és egyéb támogatók segítségével.A részlegesen működő kis kovácsműhely mellett eredet
Egri Bazilika
Megújult külsővel és vezetett túrákkal várja a látogatókat a felújított egri Bazilika.A főszékesegyház az Egri Főegyházmegye érseki főtemploma, Magyarország második legnagyobb székesegyháza, ami 1831-
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengerészeti- és Néprajzi Kiállítóterem
KenderesKenderes, az Alföld szívében fekvő kisváros nemcsak csendes nyugalmával, hanem gazdag történelmi és kulturális örökségével is vonzza a látogatókat. A település neve összefonódott Horthy Miklós
Bocskai István Múzeum
A Bocskai István Múzeum kiállításaiA Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló hangulatos központjában várja látogatóit. Az intézmény jelenleg öt, egymás szomszédságában lévő épületben üzemel, így valóságo