Budakeszi látnivalói

Budakeszi Vadaspark

Cím Budakeszi 47.525565 N, 18.926069 E
Zöld kalandok Budapest belvárosától mindössze 20 percre. Több, mint 50 állatfaj, állatsimogató, kalandpark és játszóterek, változatos programok minden nap!

A Budakeszi Vadaspark alapvető célja, hogy bemutassa a Magyarországon élő vadfajokat és ezt az élményt egy komplex élménnyé alakítva ráirányítsa a látogatók figyelmét a természet szépségeire, illetve a környezettudatos gondolkodásra. Közel 30 hektáron, csodálatos természeti környezetben tekinthető meg a hazai erdők szinte teljes ökoszisztémája. A látogatók olyan természeti környezetben találják magukat, ahol feltöltődhetnek, új ismereteket, élményeket szerezhetnek. Az érdeklődés középpontjában elsősorban a vadállatok természetes környezetben történő bemutatása áll. Ám ezen állatok életét bemutató programok mellett a turisztikai élmény részét képezik a természeti környezetben, szabadban végezhető további szabadidős tevékenységek is.

A Budakeszi Vadaspark 2016-ban elnyerte az „Év ökoturisztikai létesítménye” és 2018-ban az „Év családbarát ökoturisztikai élménye” díjat. A vadaspark az állatok és azok élőhelyének bemutatása mellett komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a parkba látogató családok minden tagjának megfelelő kikapcsolódási lehetőséget nyújtson. A tematikus programok, és látványetetések mellett, a Dinó Park és a Kalandpark is az aktív kikapcsolódást szolgálja.
Budakeszi Vadaspark, Budakeszi Budakeszi Vadaspark, Budakeszi Budakeszi Vadaspark, Budakeszi Budakeszi Vadaspark, Budakeszi