Tűzoltó Múzeum

1985. május 25-én nyílt meg a Tolna megyei Bonyhád városában a helyi Tűzoltó Múzeum. A budapesti múzeum szakmai felügyeletével és támogatásával működő intézmény egy 144 m2 alapterületű, 28 m2 galériával kiegészített, korábban magtárnak használt épületben nyert elhelyezést. Az építésben, a kiállítási anyag összegyűjtésében, és a kiállítás elkészítésében a megyei tűzoltó parancsnokság, a megyei múzeumi szervezet, a városi vezetés, a helyi önkéntes tűzoltók és a budapesti Tűzoltó Múzeum vett részt. 1988-ban az épületet egy korhű szertárral bővítették, amelyben a korabeli tűzoltófecskendőket helyezték el.

A kiállítóhely állandó kiállítása "Tűzre, vízre vigyázzatok” címmel a szervezett tűzoltóságok előtti idők tűzvédelmét, elsősorban a céhek tűzoltói szolgálatát mutatja be. 2010-től a Völgységi Múzeum kiállítóhelyeként működik.

A magyar középkori történelem írásos emlékei között több tűzeset leírása, ábrázolása megtalálható, bemutatva a kezdetleges tűzoltási viszonyokat. Fából, szalmából, bőrből készült vödröket használtak, vödörláncot alkotva öntötték a vizet a tűzre. A gyúlékony anyagú tetőket bontószerszámokkal, horgokkal, kapacsokkal, baltákkal leverték. Bár e korban nagyon gyakran a harcok, a gyújtogatások okoztak tüzet, mégis legtöbbször az építkezési anyagok, a települések rendezetlensége, a felkészületlenség vezetett a katasztrófához.
A gyújtogatók ellen szigorú törvényeket hoztak és a nagyobb városokban külföldi példák nyomán „tűzirendet” határoztak meg, amelyekben szabályozták a tűzoltást és a megelőző intézkedéseket. Mária Terézia 1769-ben az összes várost kötelezte egységes minta szerinti tűzrendészeti szabályrendelet megalkotására. II. József 1788-ban adott ki korszerű szemléletű tűzrendészeti pátenst, azonban a vármegyék egy része ezt nem hajtotta végre.
A tűzjelzés a tűztornyokban a várost figyelő tűzőrök, és a bakterok feladata volt, tűzjelző mozsár elsütésével, szócsővel, lámpással jelezve riasztottak veszély esetén.

A XVI. századtól egyre terjedő dohányzás is komoly tűzveszélyt jelentett. Az oltóeszközök fejlődése a XV. században indult meg. Kezdetben a kézi vízipuskát, majd az 1600-as évek közepétől a gólyanyakú fecskendőt használták egyre több városunkban.

A szemközti falsíkra Jan van der Heyden könyvének az amszterdami admiralitás épületének égését ábrázoló metszete került.
A hatalmas méretű nagyításon jól látszanak az együtt dolgozó régi gólyanyakú és az új tömlős fecskendők. A tárolók fölött elhelyezett, a dunántúli települések legnevezetesebb Szent Flórián szobrairól készült felvételek sorát Szedres község 5,5 m magas haranglábja zárja, amelynek harangját 1894-ben öntötték. Hazánkban a tűzoltó-felszereléseket és fecskendőket (gyakran harangokat is) gyártó üzemek a XIX. század elején kezdték meg működésüket. A tűzoltók számára nagyon fontos légzésvédelmi eszközök fejlődését a König-féle füstsisakok és a Kőszegi­-féle légzőkészülék szemlélteti.
A galérián az 1874-ben alakult Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület múltját és jelenét ismerhetik meg a látogatók.

A szertárépület a Högyész községben a XX. század elején épült eredeti mintájára készült, egyszintes, födém nélküli 70 m2 alapterületű építmény. Az itt kiállított fecskendők különböző korúak és típusúak. Valamennyi lóvontatású és elsősorban a kisebb városok, községek tűzvédelmi igényét szolgálták. A legrégebbi a megyében gyártott süllyesztett medencés fecskendő (1893), a többi az 1920-30-as években, a nagy tüzoltószer gyárak – Tendloff-Dittrich, Köhler, Tarnóczy, Seltenhofer – által készített előkocsis mozdonyfecskendő, kocsifecskendők és szerkocsik.

A falra helyezett fényképek, oklevelek, leírások a korabeli tűzoltóeszközök használatát ismertetik.