Bogyiszló látnivalói

Holt-Duna

Cím Bogyiszló Ady u. 46.390246 N, 18.829185 E
Kapcsolat Web: www.bogyiszloihorgasz.hu
A horgászegyesületünk 1994-ben alakult, elsősorban a helyiek hasznos időtöltésének elősegítése céljából. Jelenleg 208 felnőtt és 40 gyermek tagunk van, a tisztségviselőink a feladatokat társadalmi munkában látják el. Halőrzést a tagság, a vezetőség beosztása alapján, a társadalmi halőrök segítségével végzi.

A holtág a település szívében helyezkedik el. Valamikor az élő Duna folyt itt, de még a folyószabályozást jóval megelőzve, valamikor a XIV. században feltehetően egy jeges áradást követően a folyás megváltozott. Ennek köszönhetően a főmeder kilóméterekkel arrébb tevődött, így a közvetlen a faluval határos, valamikori széles folyam egyre elvékonyodott, majd évszázadokkal később már csak egy holtág maradt. Ez a közel 50 hektáros vízfelület ad otthont a negyed évszázadra visszatekintő egyesületnek. Az első tíz évben a náddal és gyékénnyel sűrűn benőtt víz főként csónakból és stégről volt horgászható.

2004-ben az Önkormányzat pályázati forrásból parti kotrást végeztetett a teljes partszakasz mintegy háromnegyedén. A kitermelt iszapból több kilométeres parti sétány és rendezett part jött létre. Az elburjánzott növényzet így jelentősen visszaszorult, ezáltal a tó arculata is megváltozott. Akár nagyobb versenyek befogadására is alkalmassá vált.

Az ide látogató vendéghorgászok többsége már az első alkalommal megszereti Bogyiszlót. Nemcsak a halgazdagság, de a helyiek vendégszeretete is kiemelkedő. Nem egyszer akad a horogra kapitális ponty, amúr, de gyakran harcsa is. A versenyeken tapasztalt fogási statisztikák, a gyönyörű környezet, a könnyű megközelíthetőség nagyban hozzájárult, hogy a MOHOSZ versenynaptárán is egyre több rubrikát tölt ki a Bogyiszlói Holt-Duna helyszínként, helyet adva nemcsak megyei, de országos bajnokság több fordulójának is.
Kirandulastervezo Bogyiszlo Holt Duna