Bögöt látnivalói

Assisi Szent Ferenc templom

Cím Bögöt Sárvári u. 47.252811 N, 16.829869 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A templom 1738-ban épült, Assziszi Szent Ferenc tiszteletére, majd 1768-ban újjáépítették. 1913-ban készült el a jelenlegi plébániaház az 1864-ben meghalt Horváth Lászlóné Bagoly Anna hagyatékából.

A templomkert területe 964 öl, 1901-ig a község temetője volt.
A nyirkos, dohos levegőjű templomukat a bögötiek 1957-ben kiásták a földből. Hetven cm magas, összesen 460 szekér földet hordtak el a templom mellől a jelenlegi polgármesteri hivatal helyére, és felújították a templom külsejét. A templomban 1958 óta villany világít, 1972 óta pedig villany fújtat és harangoz. A sekrestye külső vasajtaja 1974-ben, a szembenéző intarziás oltár 1975-ben, az intarziás ambó 1977-ben készült el. 1976-77-ben készült el a templom 77 méter hosszú liturgikus kerítése Tóth György plébános tervei szerint, bejárati híddal, kúttal és 4 ligeti paddal.

A templom külsejének generális felújítására 1978-ban került sor Dr. Fábián Árpád megyéspüspök nagylelkű adományából és a bögöti hívek szíves hozzájárulásából. A templom tornyát is teljesen felújították.

A templom ajtaján a század elején készült fafaragás Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolja.
Assisi Szent Ferenc templom, Bögöt