A Bodrogkeresztúri Görög Katolikus Egyházközösséget 1766-ban alapították. Azóta működő egyház anyakönyvel, rendelkezik az 1800-as évektől. Alapítása előtt a Tokaji Görög Katolikus Egyház filiájaként működött. Csodálatos templomát 1782-ben építették, a templomot Szent György Nagyvértanú tiszteletére szentelik.
A templom klasszikus felépítésű, és három részből áll:
- előcsarnok - hajó - szentély
A hívek a hajóban foglalnak helyet, a hajót a szentélytől Ikonosztázion választja el.
Az ikonosztáz felépítése:
- Szent Miklós ikonja - Istenszülő a kis Jézussal ikon - Krisztus ikon - Szent György nagyvértanú ikonja
Felette az ünnepek sora középen az utolsó vacsora képével. Majd az Apostolok sora következik, középen a Trónon ülő Krisztus képpel, felette pedig az Ószövetség nagyjai Királyok, Próféták, középpontban pedig a Golgota jelenete látható, Krisztus a kereszten, két oldalt pedig az ő anyja Mária, és a szeretett tanítvány Szent János. A főoltár felett baldahin látható, az oltárkép pedig a Máriapócsi ikon másolata.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.