Bénye látnivalói

Evangélikus templom

Cím Bénye Fő u. 87. 47.354590 N, 19.544591 E
Kapcsolat Telefon: 29/434-041
Bénye község igen régi eredetű. A környék a régészeti leletek alapján már igen régen lakott volt. A község területén a legrégebbi leletek a késői bronzkorból (Vatyai kultúra Kr. E. 1700-1650) származnak.

A helység határában római kori pénzeket és urnákat találtak. Az első írásos adat Bényéről egy 1368. október 2-án kelt levélben fordul elő. Ekkor Bénye a budai klarisszák tulajdona. A falu a török időkben elpusztult. A hajdani település nem a jelenlegi község helyén, hanem az ún. kenderföldeken volt található.

Kőből épült temploma a ma is Templomhegy-nek nevezett dombon állt, szemben a faluval. A törökdúlás idején a község a templomával együtt elpusztult. Nyomait még a múlt század végén látni lehetett. Ma már csak tégla és kőtörmelék jelzi a helyét.

A Pest megyei Levéltárban őrzött 1714. április 19-én kelt telepítési szerződés szerint az akkori földesúr - Fáy Mihály - telepítette be szlovák nemzetiségű, evangélikus vallású lakosokkal.
Evangélikus templom, Bénye