Békésszentandrás látnivalói

Hunyadi-Rudnyánszky kastély

Cím Békésszentandrás Hunyadi u. 1. 46.870779 N, 20.481600 E
A település lakói által Hunyadi Kastélyként ismert épület évszázadok óta áll Békésszentandrás piacterén. Ez a kastély az 1700- as évek elején épült fel, de ugyanazon a helyen áll, ahol a Hunyadiak által épített korábbi kastély állt és sokak szerint egyes elemei még a középkori erődített kastélyból származnak.

A híres magyar hadvezér, Hunyadi János 1435- ben kapta meg a kastélyt és a hozzá tartozó szentandrási uradalmat Zsigmond királytól. Ezt követően gyors fejlődésnek indult a település és hamarosan mezővárosi rangra is emelkedett. A török dúlás során leromlott állapotúvá vált kastélyt 1723-ban az új földesúr újra lakhatóvá tette, majd a Rudnyánszky bárók alatt kapja meg jelenlegi késő barokk formáját.

Mint uradalmi kastély nemcsak Szentandrás, de az egész környék közigazgatási központja is volt az ódon épület. Pincéi tömlöcként működtek és a legendás alagútrendszer többször is megmentette a kastély lakóinak az életét.

Több alkalommal is megostromolták az épületet. A homlokzat mind a mai napig számos golyónyomot őriz ennek emlékeként. A középiskolai történelemkönyvekből is ismert utolsó magyar parasztfelkelés 1735. április 27-én ennek a kastélynak az ostromával kezdődött meg. Természetesen az évszázadok során sok híres ember is megfordult itt, azonban az egyik legtöbbet emlegetett esemény mégis az a főnemesi gyűlés volt, ami végül vérfürdőbe torkollott.

A kastély a bárók távozása után is mozgalmas életet élt. Volt csendőrlaktanya, tiszti szállás és a termelőszövetkezet központi irodája is. A kastély több évtizedes Csipkerózsika álmából 2017-ben ébredt fel újra és azóta újra látogatható.

Jelen
2017- es megnyitása óta több ezer látogatója volt a Kastélynak és azóta több film és műsor is készült a szentandrási romkastélyról. Nemcsak a magyar televíziók jártak itt, de még a Discovery Channel forgatócsoportja is ellátogatott ide.
A kastélylátogatás keretében tulajdonképpen kilépünk a jelenből és egy 60 perces időutazást teszünk. A kastélylátogatás során az idegenvezetés olyan élményelemekkel keveredik, amik minden korosztály számára színvonalas időtöltést biztosítanak.
A kastély időpont egyeztetéssel (telefonos bejelentkezés) nappal is és éjszaka is látogatható. Az éjszakai látogatás során kizárólag gyertyás megvilágítással történik a kastély bejárása, ami különleges hangulatú élményt nyújt a látogatók számára.

A teljesség igénye nélkül a következő programelemekkel zajlik a csoportok, családok körbevezetése:
- a kastély bejárása
- lovaggá ütés
- a titkos alagútrendszer bejáratának a felkutatása
- Gábor Áron rézágyújának a bemutatása

Jövő
Az épülettel egyetlen célunk van, ez pedig az, hogy megmentsük az utókor számára. Magyarországi viszonylatban teljesen egyedülálló utat választottunk a felújítás finanszírozásához. A belépőjegyekből származó bevételeket ugyanis a kastély felújítására fordítjuk és ennek köszönhetően a romkastély egyes részei már vissza is nyerték a régi fényüket. Arra számítunk, hogy közel egy évtized fog kelleni ahhoz, hogy a kastély – teljes mértékig a saját erejéből – megújulhasson.

Természetesen még sok munka vár ránk, de mi nagyon örülünk ennek a szép feladatnak.
Bekesszentandras Hunyadi Kastely 01 Bekesszentandras Hunyadi Kastely 02 Bekesszentandras Hunyadi Kastely 03