Duzzasztómű

A második honfoglalással felérő, a XIX. században elvégzett ármentesítések a Körösök völgyében megteremtette a nép számára a biztonságos élet- és termelés feltételeit. A folyók szabályozása ugyanakkor szélsőségesebbé tette a vízjárást, nőttek az árvízcsúcsok, de meghosszabbodtak a vízhiányos időszakok is.

A Hármas-Körös akkori vízjárása a legingadozóbb volt a magyarországi folyók közül.
Előfordultak olyan időszakok, amikor a vízhozam 1 m3 volt másodpercenként, de árvízcsúcsoknál nem volt ritka az 500 m3/másodperc sem. Összehasonlításként akkor a Dunánál a maximum 100m3/másodperc volt.

1863 aszály sújtotta év volt, aminek következtében szinte kiszáradt a Körös medre. Néhol száraz lábbal lehetett átjutni az egyik partról a másikra. Szakemberek és a politikusok egyaránt felismerték azt, hogy a jobb vízviszonyokkal rendelkező Tiszából kell a vizet hajózásra is alkalmas csatornákon átvezetni öntözés, vízfelfrissítés céljából.

1900-ban született meg az első törvény ennek érdekében, s hogy ugyanakkor hajózhatóvá váljék a Körös, megkezdődött a vízlépcsők és duzzasztók kiépítése.
A körösi duzzasztók helyét még 1902-ben jelölték ki, mégpedig Bökény, Békésszentandrás, Békés és Körösladány helységek térségében.