Molnárház - Régi szárazmalom

A megyeszékhely legrégebbi lakóháza eredetileg egy szárazmalom malomházának és molnárszállásnak épült. Az 1810. évet megelőző időszakban. Az 1800-as évekre jellemző eredeti formáját küllemében, tartalmában megőrizve. A ház helytörténeti szempontból fontos érték, városépítészeti és turisztikai látványosságként a város népi építészeti emlékeinek egyik ékessége. Így teljes a békéscsabai hajdani felvégen a mezővárosi életformákhoz kapcsolódó lakókörnyezet.

A ház szerepel az 1818. évi Bodoky Mihály-féle  térképen, ahol még egy szárazmalom részeként van ábrázolva. A térképen jól látható, hogy a telken 3 db szárazmalom működött korábban. A ház elhelyezkedése  az elmúlt több mint 200 évben nem változott. Az utca,  ahol található Békéscsaba újratelepítője Harruckern  nevét viseli. Mint utcát 1851-től regisztrálták először.

Az épület a soros elrendezésű alfalföldi lakóháztípus előtornác nélküli változatának, paticsfalas oromzattal készített variánsát képviseli. Küllemére az egyszerűség jellemző, amit hajdan az iparosok és zsellérek építettek.
Jelenleg három, jól elkülöníthető helyiség fedezhető fel a házban, a tisztaszoba, a pitvar és a géptérből kialakított lakószoba.
Egyedi, hogy milyen alacsony a bejárati ház ajtaja. A belépőnek ezért meg kell hajolnia mintegy kifejezve tiszteletét a vendéglátója iránt. Érdekes szerkezetűek a belső ajtók, ácsolt szegezett molnárkivitellel készültek, egyoldali míves szegőborítással. Az üvegezett szárnyak levehetők és nyáron zsalukra cserélhetők.

A házon található nádfedés egyik érdekessége a mai nádazás technikával szemben az, hogy a nádat még nem kintről tűzték befele, hanem bentről tűzték kifele. Nem egy nádszövetre került a nádréteg felépítésre, hanem mint a népi nádazásnál szokásos, duggatott nádazási technika volt alkalmazva, ami az eredeti tetőszerkezettel együtt megtekinthető a padlástérben. Ezt nádazási technika sajnos már nem nagyon lelhető fel máshol. Az épületet kemencével fűtötték. A szabadkémény eredeti állapotában megmaradt.

Az épület a végleges, ma is jellemző formáját a malom működésének a megszűntetése után, az 1860-as környékén nyerte el. Amikor is a járószín építményt (keringősátrat) elbontották.