Bátya látnivalói

Római katolikus templom

Cím Bátya Templom u. 8. 46.488785 N, 18.957097 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Bátya kiemelten fontos vallási épülete az 1774 és 1780 között épült római katolikus templom és a hozzá tartozó plébánia. A templomot Frantz Kauffmann pesti építőmester tervezte, eredeti festését pedig 1781-ben Rab Mátyás készítette.

Az első restaurálásra több mint 100 évvel ez után, 1883-ban került sor, ezt a kor híres festője Jakobey Károly készítette, csakúgy, mint az oltárképet (1885). Jakobey az 1860-as évektől kezdődően folyamatosan vállalt el egyházi megrendelésű templomrestaurálási munkákat, valamint oltárképek festését. A Bátyán található mű a kisboldogasszonyt ábrázolja.

A szabadon álló, egyhajós, félköríves szentély - záródású, délnyugati homlokzati tornyos templom, a szentély felett kontyolt nyeregtetővel, a szentély északnyugati oldalához kapcsolódó sekrestyével rendelkezik. Délnyugati homlokzatának tengelyzáródásaiban egy-egy félköríves, üres szoborfülke található. A hajó csehsüveg boltozatos, a szentély félkupolával fedett, a bejárati oldalon továbbá egy karzat áll. A hajóban két sírkő található, melyek a 19. század első feléből származnak. Az épület festett üvegablakai 1930-ban készültek.
Római katolikus templom, Bátya