Bátor tanösvény

Aki Bátor, erre jár
8,6 km hosszan kanyarog az az új tanösvény, melyet a Heves-megyei Bátorban adtak át. A helyi védettséget élvező Nagy-oldalt megkerülő útvonal csodálatos környezetben mutatja be a természeti, földtani és kultúrtörténeti látnivalókat.
Ahol a Bükk nyugaton véget ér, és a Heves–Borsodi-dombvidék erdős hullámai kezdődnek, az erdők ölelésében e két tájegység határán fekszik egy aprócska, alig 390 lelkes palóc falu, Bátor. A település neve a sztyeppei, törökös eredetű katonai méltóságnévből, a bátor szóból származhat.

Már a bronzkorban megjelent itt az ember, és a régészeti leletek alapján eleink már a kora Árpád-korban megtelepedtek a Laskó- és az Aranyos-patakok összefolyásánál. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ezt az erdőkkel, legelőkkel tarkított hegyvidéki tájat az ember legalább egy évezrede alakítja, felhasználva a természet nyújtotta erőforrásokat, lehetőségeket. Az ember és a táj e hosszas együttélése során alakult ki ez a vidék, melyet most már egy újonnan létesített, 8,6 km hosszú tanösvény is bemutat.

Bátor környéke mozgalmas földtörténeti múltról tanúskodik. Egykor e táj őse – mintegy 160 millió évvel ezelőtt – az óceán fenekén helyezkedett el. A mélytengeri árok hasadékain folyamatosan felbuggyanó híg, bazaltos láva érintkezve a hideg tengervízzel egyből megszilárdult, és párna alakú kőzettömböket hozott létre. Ezeket a párnalávákat ma is megszemlélhetjük a tanösvény harmadik állomáspontjánál.

Később az óceán a kőzetlemezek mozgása következtében bezárult, és kiemelkedett. A Föld története során a területet újra és újra elöntötte a tenger, vastag, kavicsos-homokos üledékeket hagyva maga után. A mocsári ciprusokkal szegélyezett tengerparti mocsarak buja növényzetét az áradások időnként vastag üledéktakaróval borították be. Az eltemetett növényi anyagok az oxigénmentes környezetben az évmilliók során barnakőszénné alakultak.

A 19. század második felében indult meg ezeknek a kőszéntelepeknek a fejtése Bátor határában, ám a szénbányászat súlypontja hamarosan áttevődött a szomszédos Egercsehi vidékére. Bár még napjainkban is bukkanhatunk a felszínen szénrétegekre – például a tanösvény 7. állomáspontján –, a bányák mára bezártak.

A sovány termőföldek nem biztosították maradéktalanul az itteniek megélhetését, így fontos szerep hárult az erdő javainak hasznosítására is. A környező tölgyesekben nyáron birkát legeltettek, az ősszel lehullott makkon pedig disznókondákat hizlaltak. A ligetes legelőerdők, illetve a magányos fákkal tarkított hagyásfás legelők mára eltűntek, de egy-egy hatalmas famatuzsálem még tanúskodik a múlt hagyományos tájhasználatáról.

Az erdőn felhizlalt jószágot aztán lábon hajtották a szomszédos Eger, illetve a Felvidék városaiba. Ma már kevesen tudják, de itt, Bátor felett a hegytetőn vezetett az egykori kereskedelmi út Rimaszombatra és Losoncra, melynek mélyre vágódott nyomvonalát még mai nap is jól követhetjük a falu feletti erdőkben. És ha zajlott a kereskedelem, megjelentek a gazdag kereskedők kéretlen vámszedői is: egykor a hegyen álló csárdába járt mulatni a Bükk és a Mátra vidékének híres betyára, Vidróczki is, aki – a néphagyomány szerint – egyszer az Egri Érsekség egész birkanyáját elhajtotta innen.

A tanösvény tulajdonképpen a természetvédelmi oltalom alatt álló Nagy-oldalt kerüli körbe, így a túra során számos védett növény- és állatfajjal találkozhatunk. A Nagy-oldal melegkedvelő tölgyeseiben, illetve az itt kialakult szilikát sziklagyepeken számos ritka növényfaj él, többek közt itt virít nyár elején a bennszülött magyar kőhúr egyik legnagyobb állománya. A Nagy-oldal gyorsan felmelegedő déli lejtőivel szöges ellentétben állnak a Laskó- és a Víz-völgyi-patak szűk, hűvös völgyei, ahol a völgytalpon öreg égeresek vetnek árnyékot a vizes élőhelyekre.

Tehát van miért felkeresni ezt a vidéket, akár családdal, gyerekekkel is – hiszen a túraútvonal néhány óra alatt végigjárható, könnyű terepen visz.