Barabás látnivalói

Református templom

Cím Barabás Kossuth u. 1. 48.232075 N, 22.434130 E
Kapcsolat Web: www.barabas.hupont.hu
Feltehetően Zsigmond király idején, a XV. században épült templom, mely a XVI. században a reformátusoké lett. Egy 1787. évi jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „T.T.N. Lónyay Jánosnétól a Petlenesi erdőből 12 darab szép álló fákat méltóztatott kegyesen adni a toronyépítésre”. 1801. június 26-án tették le a nyugati homlokzat előtti torony alapkövét, s ugyanekkor bontották le a szentélyt, hogy a hajót kitoldhassák kelet felé. A bővítés 1803-ra készült el, s valószínű, hogy ekkor épült meg az északi oldalbejáró, a padok és a szószék is. A toronyépítés 1822-ig tartott. 1865-66-ban újabb munkálatok kezdődtek, új ablakokat vágtak, stukatúroztatták a mennyezetet, a tornyot pedig 7 lábnyival megmagasították.

Az Úr asztalát Bakcsy László lelkipásztor készíttette a maga költségén. Az orgonát Stroós Iatván építette 1871-ben. A torony sisakját 1982-ben egy vihar ledöntötte, 1984-ben állították helyre, magassága 41 méter. A 8x20 méteres belsőben 400 ülőhely van, mennyezete sík, vakolt és festett, keleti vége egyenes záródású, a Mózes-széke népies barokk. Az Árpád kori kaput 1996-ban Szucsányi Károly gondnok, kőműves tárta fel.

A késő barokk stílusú templom műemlék jellegű.
Református templom, Barabás Református templom, Barabás Református templom, Barabás