Balmazújváros látnivalói

Semsey Andor Múzeum

Cím Balmazújváros Debreceni u. 2. 47.612163 N, 21.344451 E
Kapcsolat Telefon: 52/821-555/ 1-es mellék
A múzeum névadója a mecénások mecénása: Semsey Andor (1833-1923), aki bőkezű támogatója volt a kultúrának és a tudománynak. Az 1860-as években az ő adományából építették fel a pesti állatkert madárházát, majd az 1890-es években az Országos Földtani Intézet épületét.

Az id. Varga Antal tanító-iskolaigazgató kezdeményezésére 1911-ben létrehozott helytörténeti gyűjtemény 1919 augusztusában a román, majd 1944 decemberében a szovjet katonák garázdálkodása miatt szinte teljesen megsemmisült. 1964-ben, a balmazújvárosi művelődési ház egy nagyobb termében nyílt helytörténeti kiállítás egy újabb gyűjtés eredményeként, melynek megalapozója a lelkes amatőr parasztember Harangi József, gondnoka pedig dr. Fodor Péter volt.

A balmazújvárosi helytörténeti gyűjtemény 1974-ben költözött a Semsey Kastéllyal szemben lévő épületbe, melyet 1889-ben a Semsey család építetett római katolikus kegyúri iskolának. Kilián István, Csapóné Tábori Hajnalka, Bárdi Ida rendezte meg 1974-ben a település els? állandó helytörténeti kiállítását. A tárlatban helyet kapott a helybeli születésű Soós Imre színész és a faluban rövid ideig tanító Sarkadi Imre emléke is.

A Semsey Andor Múzeum 2013 év végén költözött a felújított Semsey Kastély épületébe, és 2014-ben újra területi múzeumi státuszt kapott. Ezzel egy időben megújult állandó kiállítása, amely az impozáns épület földszintjén kapott helyet.
Balmazujvaros Semsey Kastely Balmazujvaros Semsey Kastely 2 Balmazujvaros Semsey Kastely 3