Balatonszemes látnivalói

Uradalmi Magtár

Cím Balatonszemes Gárdonyi G. u. 2. 46.805595 N, 17.779827 E
Kapcsolat Telefon: 30/665-4384
2012. augusztus 18-án P. Bátor Péter Botond pálos rendi tartományfőnök avatta fel Balatonszemes területén azt a kegyhelyet, ami az egykori pálos kolostor emlékét őrzi. Az erdei kegyhely kialakítását az Ordoszi Napsugár Alapítvány kezdeményezte, még 2010-ben. Ezt követően számos kiváló ember összefogásával 2014-ben egy kulturális nagyberuházás kezdődött el ami Magyarországon manapság ritka dolog. Az egykori kolostor maradványainak feltárására egy tervásatás indult. A település önkormányzata a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke, illetve a Civil Régészeti Alap összefogásával megkezdődött Balatonszemes határában a pálos kolostor Mindszent egyházának régészeti feltárása. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend építészeti örökségének kiemelten fontos darabja, melynek kutatása rengeteg információt ad mind a település, mind pedig a tudomány számára. Az ásatás során kinyert adatok mind történelmileg, mind egyháztörténetileg kiemelt jelentőségűek. A Mindszent-kolostor volt az egyik, - méghozzá igen jelentős - pálos terület. Annak idején a kolostor területileg Telekihez tartozott, de önálló birtokkal, halastavakkal rendelkezett, területén gazdálkodást folytattak. A XIX-XX. század folyamán a nagy templom tégláit az évek során már a Hunyadiak idején elhordták és beépítették például a szemesi magtárépületbe, vagy az uradalmi építkezéshez, de többségében a szóládi római katolikus plébánia építéséhez használták fel. Ez év június 19-én az eddigi összefogás eredményeként állandó Pálos kiállítás nyílt a szemesi magtár épületében.

Mindszent kolostor
1323 körül Raholczay Jakab fia, Lökös mester jelentős adományokat tett a remeték számára, ami lehetővé tette a Mindszentekről nevezett kolostor megalapítását. Az alapítás korában a kolostor a közeli Teleki faluhoz tartozott. A kolostor fennállása idején kiterjedt gazdálkodást folytatott, ami elsősorban mezőgazdasági tevékenység volt és kisebb halgazdaságot működtettek, amelynek léte a XVI. század közepéig nyomon követhető. 1543. év nyarán érte az első török pusztítás a kolostort, majd az 1555. évi hadjárat nyomán teljesen megszűnt a kolostori élet. Az 1740-es években még könnyen kijavítható romokról árulkodnak az írások, de a helyreállítás elmaradt. 1786-ban II. József a Pálos Rend eltörléséről szóló rendelete kivette az egykori mindszenti kolostor birtokainak kezelését a pálosok kezéből. A rend megszűnése után a kolostor területét Szemeshez kapcsolták. A XIX-XX. század folyamán a Hunyady grófok a kolostor tégláit elhordatták részben a szemesi uradalmi építkezéshez, de többségében a szóládi római katolikus plébánia építéséhez használták fel. Az egykori kolostor alapfalainak feltárt részei: templom sekrestye bejárat átjáró a belső térbe munkaszoba belső szoba belső udvar a kerengővel. A kolostortól déli irányban a remetelakások és a gazdasági épületek helyezkedtek el. Az egykori építmények utolsó látható eleme a forrásfoglalás volt.

A kiállítás minden évben szezonkezdettől az őszi szezonzárásig látogatható a Balatonszemesi Bujdosó Magtárban.
Uradalmi Magtár, Balatonszemes