Baktakék látnivalói

Református templom

Cím Baktakék Ady Endre u. 3. 48.363215 N, 21.030936 E
Kapcsolat Telefon: 46/440-116
Baktakéken a református és a görög katolikus vallás volt a meghatározó. A baktai rész döntően református volt míg a kéki (kétyei) görög katolikus. Mindkét településen katolikus templom volt a reformációelőtt. Bakta középkori temploma 1470-ben leégett. Ezt később helyre állították. 1595-ben az összeírás már újra templomot említ. A XVII. Században a katolikusok szinte teljesen eltűntek, majd az 1700-as években újra benépesültek a falvak. Baktán szinte mindig jelentős zsidóközösség is élt.

A református vallás baktán a földesúr által támogatott papok útján terjedt. Anyagyülekezetté 1608-ban vált.

A gyülekezet mai temploma 1802-1807 között épült fel a falu melletti temetőben. A templom építése nem ment könnyen, hiszen a gyülekezetnek nem volt elég a pénze. A krasznokvajdai földesúr is segítő kezet nyújtott az építkezéshez. Ezen kívül segélyért folyamodtak a püspökséghez. 1807-re aztán elkészült a templom. A tornyot külön építették a templomhoz 1836-37-ben. A tető zsindelyes volt amit 1884-ben cseréltek, majd 1886-ban a templom egészét felújították.

A templom késő barokk stílusúkeleti vége egyenes záródású. 7x17 méteres alapterületén körülbelül 250 férőhely van. A mennyezete két pilléren nyugvóúgynevezett csehboltozatos. A XX. században is volt felújítása az épületnek mégpedig 1920-ban. Ekkor kapott pléhtetőt, bár egy részét még mindig szalma fedte. 1927-re fejeződött be teljesen a tető felújítása. 1995-ben volt a templom külső renoválása, míg 1996-ban a tetőt festették újra. A templom orgonával nem rendelkezik.
Református templom, Baktakék