Jankovich-barlang

A Bajóti Öregkő keletre néző, sziklás oldalában, magasan a hegyoldalban nyílik. Az Országos Kék Bajót és Pusztamarót közötti szakaszán található, a gyorsabb és rövidebb megközelítése Bajót felől lehetséges, ahonnan a kék barlangjel is segíti megtalálását. A völgyből az Országos Kék esőbeállókkal és tűzrakóval kialakított pihenőjétől indul hosszú lépcsősor az Öregkő barlangjaihoz, melynek bal oldali ága vezet a Jankovich-barlanghoz.

A sűrű növényzet miatt óriási méretű bejárati csarnoka az utolsó pillanatban tárul fel, de annál lenyűgözőbben hat, amikor meglátjuk. Hatalmas, 20 méter magas kupolája 8 méter átmérőjű, szabályos kör alakú nyílással lyukad a felszínre, melynek köszönhetően a barlang nagy részében teljesen világos van. A bejárati csarnok belső végében két felfelé törő kürtő sötétlik, melyek 14 méteres magasságig is felnyúlnak, de a felszínre nem szakadnak fel, mint a központi nagy nyílás. A kürtőkbe ugyan nem lehet fellátni, de az alattuk felhalmozódott nagy mennyiségű guanó, és a felülről hallatszó csipogás nagyszámú denevérkolónia jelenlétére utal.
Ha a nagy kupolaterem végén található agyaglejtőn lemegyünk, a barlang hátsó, sötét termébe jutunk, amely egykor a legértékesebb régészeti leleteket rejtette. Itt már jó, ha van nálunk egy lámpa, amivel a terem falain látható szép oldás nyomokat, és fosszilis cseppkőlefolyásokat meg tudjuk nézni. A legbelső rész mennyezetén pedig egy szinte teljesen szabályos, kerek 6-7 méter átmérőjű gömbfülke harapódzik fel kb. 8 méter magasságig, ahol szintén szeretnek denevérek tanyázni.
A nagy kupolacsarnok bejáratától balra és néhány méterrel lejjebb a sziklafal mentén egy alsó, önálló, kisebb barlangbejáratot is találunk, mely a Jankovich-barlang alsó járatába vezet. Ez az alsó-járat egykor összeköttetésben állt a felső kupolacsarnokkal, de a szűk járat mára teljesen eltömődött. A kb. 10 méter hosszúságú, alacsony alsó járatot szinte teljes egészében kőzettörmelék borítja.

A Bajóti Öregkő a Gerecse egyik legszebb, sasbércként kiemelkedő, sziklás hegyoldala, melynek keleti oldalában nyílik hazánk egyik leglátványosabb barlangszája, a Jankovich-barlang. Létrejöttét a mélyből felfelé áramló karsztvizeknek köszönheti, melyek felboltozódó üregeket oldottak a felső triász vastagpados dachsteini mészkőben. Oldalfalain ma is jól megfigyelhetjük ezeket a gömbüstnek, gömbfülkének nevezett hévizes oldásformákat.
A barlang és környezete nem mindig így nézett ki. Egyrészt jelentősen formált rajta a 19. században itt még nagy erőkkel folytatott kőbányászat, aminek sajnos a barlang egy része is áldozatul esett. Viszont éppen ennek a barlangnak a példáján fogalmazta meg Bekey Imre Gábor, neves barlangkutató azt a javaslatát, hogy a szervezett magyar barlangkutatásnak fel kellene lépnie az arra érdemes barlangok megmentése érdekében a rövid távú haszonszerzést célzó kőbányászattal szemben.
Ha a múlt század elején látogattunk volna el ide, nem csak a működő kőbányával találtuk volna magunkat szembe, de a jelenleginél egy jóval kisebbnek tűnő barlangot találtunk volna itt. Belsejében ugyanis 4-5 méter magasan állt az évszázadok alatt felhalmozódott üledék, annyira, hogy a hátsó terem létezését nem is sejtették. Az a gondolat, hogy itt akár ősember is lakhatott, Baits György Bajót jegyzőjének a fejében is megfordulhatott, ezért is hívta fel rá a barlangkutatók figyelmét. Az első ásatásra 1913-ban került sor, és már ennek során számos csont és cserépmaradvány, köztük nagy mennyiségű barlangi medve csont került innen elő. Az első ásatást még számos további, összesen 9 követte. A legnagyobb tudományos szenzációnak a barlang hátsó részében megnyílt belső terem feltárása számított. Ez a hátsó, mélyebb szinten elhelyezkedő terem valamikor a jégkorszak végén a sok behullott kőzettörmelékről és agyagtól elzáródhatott, és mintegy 3000 éven keresztül teljesen érintetlen volt. Ennek köszönhetően a Neander-völgyi ősember által használt többféle kőeszköz, jáspis lándzsahegy, és barlangi medve fogából készült pengék kerültek innen elő sértetlenül.
Régészeti jelentőségét jól mutatja, hogy az itt talált leletanyagról egy különálló őskőkori kultúra, – a Jankovichien – kapta a nevét. A barlang elnevezése pedig Hillebrand Jenőtől, az ásatásokat vezető régésztől ered, aki a munkálatokat anyagilag támogató, és a barlangot személyesen is meglátogató Jankovich Béla kultuszminiszter tiszteletére keresztelte át a barlangot.