Római katolikus templom

1340-ben a település lakói náddal fedett imaházat építettek a Nádágy pataktól keletre, ahol akkoriban a település állt.

Lehetséges, hogy ennek a templomnak és az azt körül vevő temetőnek a nyomaira bukkantak a ma már Kígyós patak néven ismert vízfolyástól keletre fekvő Duja-hegyen az 1884-85-ös vasútépítés közben. Sajnos ez a régészeti lelőhely már csak nevében őrzi eredeti domborzati jellegét, a „hegy” utolsó maradványait az Aranykalász MGTSZ 1983-ban eldózeroltatta.

1733-ban már a mai templom helyén állt a falu temploma, egy kis nádfedeles imaház, amelynek helyreállítására a Rákóczi szabadságharcot követő 1733-as egyházmegyei összeírás alkalmával 300 forintot ítéltek meg.

1742-ig, mikor is Bikity Almás filiálisa lett, a papi szolgálatok ellátását 1687- től a bajai ferencesrendi szerzetesek végezték. A bajai ferencesek Bikity mellett Gara, Katymár és Szentiván településeket is ellátták. 1742-től a bikityi hívek lelki életét már az almási plébános ápolta. 1754-től Almás káplánt kapott az egyik bajai ferences szerzetes személyében. Az almási káplánok a kezdeti időkben Bikityen laktak, a parókia 1766-os megépüléséig a bikityi templomhoz közeli zsidó bolt felett kaptak szállást. Harangot is ebben az időben, 1763-ban kapott a falu, melyet Battyhány József érsek szentelt meg Baján.

Anyakönyveket már az első plébános kinevezése előtt, 1771-ben elkezdték vezetni a bajai ferences szerzetesek.

Ezt követően a templomépítő Grassalkovich Antal végrendeletében foglaltak szerint özvegye Klobusiczky Terézia 1780-ban a korábbi vert falú nádfedeles kis templom helyett a bátmonostori apátság tégláiból Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére új templomot építtetett. Bikity első szilárd falazatú temploma 32,75 méter hosszú és 14 méter széles volt. Az első restaurálásra 1854-ben került sor.

1780-ban már legalább 5 éve annak, hogy a környező falvakból az első német családok áttelepültek Bikityre, hogy művelés alá vonják a még parlagon heverő termőföldeket. Kisszámú német lakosra utal az a tény, hogy 1786-ban még csak illír faluként említi Bikityet a szakirodalom.

1890-re befejeződött a Baját Szabadkával összekötő vasútvonal megépítése, amely bekapcsolta a községet az ország gazdasági vérkeringésébe, így a jó minőségű, zsíros bácskai föld és a parasztgazdák törhetetlen munkakedve megteremtette a fellendülés lehetőségét a háromnemzetiségű községben. A falu gyorsan virágzásnak indult. Az életkörülmények jelentős javulását bizonyítják az egyházközség gyarapodását dokumentáló jegyzőkönyvek is.

Az egyházközség első nagy vállalkozására Kuts János plébánossága alatt került sor. A plébánosnak 1895-ben sikerült a hívek és a politikai község összefogásával felépítenie kőből és téglából az új kálváriát és Szent Anna tiszteletére a temetőkápolnát.

A közösség következő nagyobb volumenű beruházása az új harangok beszerzése volt. 1896-ban öntetett az egyházközség 212 ft-ból és a régi három harang árából egy 544 kg-os nagy harangot Szent István és Szent Erzsébet képével. Ebben az évben a hívek további 4 harangot ajándékoztak a templomnak: Kuts János esperes-plébános 449 ft 60 f adományából egy 358 kg-os harangot védőszentjének Szent Jánosnak és Szent Józsefnek képével, özv. Dsinits Éva 272 ft 80 fillér adományából egy 182 kg-os harangot egyetlen fia védőszentjének Szent Péternek és Szent Pálnak képével, Svraka Iván 112 ft adományából egy 82 kg-os harangot Szent Anna és Nepomuki Szent János képével. A harangokat Kalocsáról Bikityre vasúton szállították, melyet a hívek és az egyházközségi pénztár fizetett. Az egyházközségi képviselő-testület egybehangzó szavazata alapján a harangokra magyar nyelven vésettek fel a feliratok.

Egy évvel később, 1897-ben az egyházközség megvásárolta a pécsi Angster József orgonakészítő mestertől a még ma is kiválóan működő új orgonáját, amelyet a kibővített kóruson helyeztek el.

3745/1915. sz. érseki körrendelet Bácsbokodot is kötelezte a harangjainak hadi célokra történő beszolgáltatására. A képviselő-testület határozata alapján az egyházközség a 358 kg-os második, a 183 kg-os harmadik és 70 kg-os lélekharangot adta volna át hadi célokra. Ezzel szemben Reich József mérnök hadnagy 1916.09.13-án elvitte az 544 kg-os nagyharangot, a 183 kg-os harmadik, a 82 kg-os negyedik és a 112 kg-os kápolnai harangot, majd 1917.11.11-én elvitte a 358 kg-os második harangot. A harangokért az egyházközség kilógrammonként 4 korona kártérítést kapott. Ezért alakulhatott úgy, hogy ma a toronyban egy 1896-ból származó lélekharang és 3 db 1925-ből származó nagy harang lakik: a Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló harang 707 kg, a Szent Lászlót és Szent Erzsébetet ábrázoló harang 419 kg, a Szent Józsefet és Szent Vendelt ábrázoló harang 212 kg.

A 19. század végére a bunyevácok és magyarok mellé már jelentős számban települtek át a túlnépesedett sváb falvakból németek. 1913-ban a 4300 lelket számláló községben 2000 német, 1300 magyar és 1000 bunyevác hívő élt. Az 1780 óta megötszöröződött lakosság 2/3-nak még állóhely sem jutott már a templomban, noha vasárnaponként több szentmisét is tartott a helyi plébános és káplánja. Ezért szükségessé vált a templom kibővítése. Foerk Ernő és Petrovách Gyula budapesti mérnöktanár tervei alapján 1913 májusára fejeződött be a templom új szentéllyel, kriptával, sekrestyével, oratóriummal és kereszthajóval való kibővítse. A kibővített templom 44 méter hosszú és 14 méter széles lett. A 663,18 m2-re növekedett alapterület már 2400 fő befogadására volt képes, így biztosított volt a dinamikusan gyarapodó lakosság mise hallgatása. A templombővítés összesen 80000 koronába került, melyet a templom-, hitközségi- és kegyes alapok pénztára fedezett.

1911-ben Nagy János temesvári festőművészt bízta meg az egyházközség vezetése, hogy a mellékoltárokat díszítő elöregedett kormos festmények helyett újakat fessen. Ezek az alkotások díszítik még ma is a két mellékoltárt. Ahogy a templom többi berendezése, úgy ezen képek is a hívek bőkezű adományainak hála kerülhettek megvásárlása.