Apc látnivalói

Apci tengerszem

Cím Apc Széles-kő 47.812569 N, 19.713918 E
Útvonaltervezés
térkép
Kapcsolat Web: www.facebook.com/szelesko
Hatvantól a 21-es főutat elhagyva Apc község Észak-Keleti irányában található.

Itt a Nagy-Hársas és a Somlyó-hegy között az értékes építőanyag utáni kutatás eredményeként 1875-ben a Szent-Ivány család andezit bányát nyitott , mely kemény és jó minőségű követ termelt. A kőfejtést az 1920-as években kőzúzóval és kisvasúttal segítették. A kisvasút összekötötte a bányát az apci és zagyvaszántói vasútállomással. A kezdetben lóval vont kocsikat később gőzmozdony váltotta fel, mely nyolc- tíz csillét is elbírt.

A termelés az 1960-as években állt le, a rekultiváció során a vasutat elbontották. A bánya gödre megtelt csapadék- és talajvízzel, ma is a kifolyóig telített. Bár emberi tevékenység eredményeként jött létre, megjelenésében emlékeztet egy tengerszemre.

A tó átlagos vízmélysége öt- tíz méter, melyet tíz-tizenöt méter magas sziklafal vesz körül. A víztest a körülette lévő 25 méter erdősávval együtt 1995 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület.

A bányaterület rekultivációja után a tó kedvelt kirándulóhely, sajátos megjelenésével számos látogatót vonz
Kirandulastervezo-Apc-Tengerszem-1.webp Kirandulastervezo-Apc-Tengerszem-2.webp Kirandulastervezo-Apc-Tengerszem-3.webp