Algyő látnivalói

Szent Anna-templom

Cím Algyő Tüskevár u. 2. 46.331981 N, 20.216199 E
Kapcsolat Telefon: 62/267-083 Web: www.algyo.hu
Az algyői templomot Szent Anna – a Szűzanya édesanyja – tiszteletére szentelték. Búcsúját július végén, Anna napkor tartja.

A templom pontos építési idejét nem ismerjük: keletkezését egyes kutatók a torony építészeti jellegzetességei alapján a 13. századra teszik. Az első biztos pont, hogy az 1528-as Tabula Hungariae-nek nevezett térképen Algyőt templomos helynek ábrázolják, a második pedig az 1718-as az egyházlátogatási jegyzőkönyv, mely szerint az algyői templom kőből épült. A századok során a torony kivételével többször átépítették. Az 1879-es nagy árvíz az épületet megrongálta, de nem pusztította el. 1936-ban a templom kicsinek bizonyult, de a töltés miatt kibővítése csak úgy valósulhatott meg, hogy hajóját elbontották és 90 fokban elforgatva építették fel.

A templom oldalába két márványtáblát falaztak az első és második világháborúban elesett algyői hősi halottak emlékére. Az emléktáblák felett kialakított csúcsos falüregekben Nepomuki Szent Jánosnak – a halászok és vízen járók védőszentjének – a szobra és főtisztelendő Sztollár Istvánnak – a templom újjáépítőjének – a mellszobra kapott helyet.
Szent Anna-templom, Algyő