A templomot a Zsujta felé vezető út mellett álló dombra építették. Hajója téglalap alakú, mely a nyolcszög három oldalával záródó, kelet felé tájolt szentéllyel záródik.
Mivel pontos adatok nincsenek a templom építésére vonatkozóan, csak a jellegzetes művészettörténeti korok jegyeiből tudnak erre következtetni: a szentély keresztboltozata, valamint a csillagdíszes zárókövei és a szentély egy teljes épségben megmaradt csúcsíves, mérműves ablaka alapján építését a gótika idejére teszik. A gótika jegyében épültek a templom délkeleti oldalán található csúcsíves, és az északi oldalon található félköríves fülkék, ez utóbbi valószínűsíthetően szentségtartó volt. A hajóba vezető kapu is eredeti gótikus, pálcatagozatos. A déli oldalon 3 nagyobb félköríves és a karzatnál egy román jellegű kisebb ablak található. A szentélyben négy ablak található, egy a már említett teljes épségben fennmaradt gótikus ablak, valamint három másik, amiknél fellelhetőek a gótika vonásai. A templom mai formájában a XV. században épült, akkor nyerte el mai formáját.
A templomhoz eredetileg sekrestye is tartozott, de az 1735-ös felmérés szerint, nemsokkal azelőtt lebontották. Elfalazott bejárata a mai napig látható.
A templomot kívülről támpillérek veszik körül, melyeket állagmegóvás céljából építettek az évszázadok során. Azóta kiderült, hogy ezek a támpillérek nem javítanak a templom állagán, hanem éppen hogy rontanak, mivel áztatják a templom falait. A támpillérekből 9 a 14. században, 5 az 1617-es felújítás során és egy 1886-ban készült.
Forrás: Wikipedia
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.