XXII. Savaria Történelmi Karnevál - Az egyedülálló sokszínűség!

Dátum: 2023-08-18 14:01:01
Írta: Szolovi Róbert
egyéb látnivalók

Savaria az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr. u. 43) óta folyamatosan lakott. E páratlan történelmi alapokra épül a Savaria Történelmi Karnevál, mely szűkebb- tágabb térségünk kulturális és közösségi hagyományává vált. Augusztus 24-27. között felölti a város immáron 22. alkalommal ünnepi jelmezét, hogy ezerszínű, történelmi tematikát középpontba állító múltidézésre invitáljon.

Mint minden évben, a Történelmi Témapark a történelmi programok centruma, autentikus katonai, és civil hagyományőrző csapatok táborhelye. Az „arénában” a hagyományőrzés legnevesebb és leghitelesebb személyiségei és csoportjai mutatják meg tudásokat, melynek egyik fő célja a játszva tanítás, szórakoztatás. A római kor legionáriusainak és gladiátorainak harcait és mindennapjait éppúgy megismerhetik a Témaparkba látogatók, mint a honfoglaláskori magyar életmódot, a lovasíjászat legfinomabb fogásait, a középkori vitézi virtust vagy a török háborúk korát. Az idei évben még soha nem látott számban állomásoznak a római légiók, köztük az Olaszhon egyik legnagyobb és legismertebb római legionárius egyesülete a Legio I. Italica.  A Kr. utáni 1. és 3-4. századi mintegy száz római legionárius és a Norde Gard germánjai mellett találkozhatunk többek között szarmatákkal, Pannónia provincia legnagyobb gladiátor iskolájával a Collegium Gladiatoriummal, István király korának keleti és nyugati harcosaival, Kassai Lajos személyében a modernkori lovasíjászat világhírű apostolával. Bepillantást nyerhetünk a kovácsmesterség és a bronzöntés rejtelmeibe. A Mare Temporis időtengerészei és az Artistica Anam Cara artistái már sok éve nyújtanak különleges élményt a karneválozóknak, mely garantáltan az idei évben is nagy sikert arat. A Colonia Rostallo táborában megismerkedhetünk a római civil viseletek szabályaival és a nemezelés technikájával, Laciarii Sabarienses palotaalakulat,- melyben Szent Márton apja is szolgált- korának viseletét és fegyvereit mutatja be.  A Nova Roma- mely  az ókori római kultúra tanulmányozására létrejött nemzetközi szervezet- ,  közreműködésével táborozik majd a Legio Leg XIIII Comitatensis és a Legio XXI. Rapax. Táborukban  magas rangú tisztviselőkkel, és testőrségükkel is találkozhatunk. Az idei különlegesség, a Trimphatori invesztitúra- melyben a római hadsereget győzelemre vivő hadvezért a győztes csata végén imperatorrá, azaz „diadalmas vezérré” kiáltják ki, vagyis vallásos rituálé keretében beöltöztetik  tunica palmatába és toga pictába, majd megkoronázzák, és felszólítják a triumphus megtartására.

S ha már a beöltözésnél tartunk, a karneváli időutazás legizgalmasabb pillanata amikor a látogatók is magukra öltik a letűnt korok jellemző viseleteit. Korhű viseletek vásárlására az Aréna u. 8. szám alatt található Teleki Szalonban vagy az Aréna u. 6. szám alatt található Second-Handban, kölcsönzésére a Karnevál Jelmeztárában idén is lehetőség lesz. A forgatagban történő elvegyülés mellett a jelmez viselése a jegyvásárlásnál is előnyt jelent majd, hiszen idén is kedvezményes jegyet válthatnak a jelmezben érkezők a Történelmi Témapark jegypénztáránál!

Kedvezményes jegyet nem csak a jelmezben érkezők válthatnak, hanem például a véradók is. Így buzdítunk mindenkit, hogy amellett hogy kedvezményben részesülnek a karszalag megvásárlásakor, segítséget is nyújtanak az ellátásra szorulóknak. A véradás helyszíne az idei évben is a Ferences rendház.

Három elsősegély pontot működtet a Vöröskereszt a Karnevál ideje alatt: a Fő téren, a Gayer Parkban, és a Ferences kertben. Mindhárom helyszínen képzett egészségügyi személyzet látja el az arra szorulókat. 

Jegyek a Felvonulásra és a Tüzes Játékra elővételben személyesen a Tourinform Irodában vagy online a https://jegy.karnevalsavaria.hu/hu felületen kaphatók. Aki a sorban állást el szeretné kerülni, annak lehetősége van  péntek-szombat-vasárnapi napokra, a Történelmi Témaparkba szóló belépőjét elővételben a Tourinform Irodában megvásárolni, melyek természetesen a rendezvény ideje alatt a helyszínen is megvásárolhatóak.

S ha már - „Viva La Savaria! a Panem et circens” vagyis Kenyeret és cirkuszt a népnek!, - akkor nem mehetünk el  szó nélkül az idei év újdonsága, a Bajnokok kenyere mellett, melyet a Roznár Kenyérház süt majd ki adalékanyag-mentes kovászos technológiával. A különleges kenyér ötlete a  Falco KC ötödik bajnoki címének méltó megünnepléséhez kötődik,  a karnevál hangulatához illően. Durumlisztből készült kovásszal és teljes kiőrlésű liszttel készül, mely  kosárlabda alakú lesz és egy ötszögletű bevágás teszi egyedivé, utalva a szombathelyiek idei történelmi győzelmére. A vekni nagy odafigyeléssel készül: kézműves üzemben kövön sütik a legjobb minőség érdekében. A címkén megtalálható lesz a csapat logója – tudtuk meg Debreczeniné Roznár Petrától, a kenyérház ügyvezetőjétől. 

A bajnokok kenyere klasszikus, széles körben szerethető kenyér, de készülnek egy különleges, meglepetés változattal is, melyet a bajnokok fitt kenyere néven lehet majd megtalálni a Roznár kenyérház pultjánál.

A Kenyérházban egyébként minden termék szíve a vadkovász, mely a dél-olaszországi Altamura régióból származik. Ez a régió már a római korban is ismert volt a kenyereiről. A Kenyérház garantálja, hogy tradícionális recept alapján, modern technológiával készülő termékei hűen adják vissza a régi ízeket. Egy biztos, érdemes megkóstolni. 

Természetesen  Savaria bajnok sportolóit mint a modern kor gladiátorait sem hagyja hidegen a karnevál, akik nem csak a felvonulás aktív részesei lesznek, hanem lehetőség nyílik a Bajnokok terén /Városháza tribün előtt/ a velük való találkozásra. Beszélgetések, játékos sportversenyek és még sok izgalmas program mellett  a Falco kosárlabdázóival, a Crushers focistáival is találkozhatnak a karneválozók. 

A Bajnokok terén délelőttönként a Falco kosárlabda csapat  kisebb-nagyobb játékokat szervez a karneválozóknak. Lesz kosárra dobás, sőt diner "akadálypálya" , míg délutánonként a Falco-szurkolók találkozhatnak a bajnok csapat játékosaival és stáb tagjaival is. Érdekes interjúk, kellemes beszélgetések  autogram-osztás, és fotósarok is várja az érdeklődőket, ahol a játékosokkal, valamint a korábbi évek kupáival is fotózkodhatnak a rajongók. 

A  Karnevál hétvégéjén meglepetéssel is készül a csapat, hiszen bemutatja majd a következő szezon szurkolói pólóit, relikviát, amit a Falco-Shopban meg lehet majd vásárolni. 

A Bajnokok terén bemutatkozik a Savaria Race is, ahol szeretettel várják a sportszeretőket, és bepillantást engednek a hihetetlen kitartást igénylő trükkös ( például sárral, vízzel, különböző akadályokkal stb. ) buktatókkal teli akadályverseny világába. A verseny természetesen nem a karnevál ideje alatt, hanem szeptember 16-án kerül megrendezésre a Sportligetben, melyre a www.savariarace.hu oldalon már várják a határaikat feszegetni vágyó bátor vállalkozók nevezéseit. 

Idén is számos testvérváros is szereplője lesz a karneválnak (melyre természetesen  az összes testvér- és baráti város meghívást kapott), jönnek a németországi Kaufbeurenből, a georgiai Kutaisiból, az olasz Lecco-ból, a portugál Santiago do Cacém-ból, a horvátországi Sziszekből, és elmaradhatatlanul Oberwartból, mindösszesen 21 fős küldöttség képviseli városát. Kaufbeurenből, Satiago do Cacémból, és Oberwartból személyesen a polgármesterek tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényt. Jelen lesz az ír nagykövetség kulturális attaséja, a lengyen nagykövet, sőt részt vesz Szombathely legnagyobb turisztikai attrakcióján a Leopold Bloom Művészeti alapítvány is. Az alapítvány támogatja a város a Bloomsdayt- és segítségükkel jövőre kiállítási anyag is érkezhet Szombathelyre. Természetesen nem csak hivatalos küldöttségek, a sok éve visszatérő közönségkedvenc, az Artistica Anam Cara például a németországi testvérvárosunkból Kaufbeurenből érkezik, mellyel májusban ünnepeltük a 30 éves testvérvárosi jubileumot. Az olasz Leccoval közös pályázatot kívánunk benyújtani Testreszabott energia: Energiapolitikánk a változó világban címmel, mely az energiahatékonyság fontosságára, és a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet. 

(Szombathely egyébként tizenkét európai és két ázsiai várossal tart fenn testvérvárosi kapcsolatokat. Az  olasz Ferrara, a mai Románia területén fekvő Vajdahunyad/Hunedoara, a német Kaufbeuren, a dán Kolding, a finn Lappeenranta, az olasz Lecco, a szlovén Maribor, az észt Nõmme, az ausztriai Felsőőr/Oberwart, a szlovákiai Nagyszombat/Trnava, illetve az ukrajnai Ungvár/Uzsgorod városa, továbbá  Ázsiában az izraeli Ramat-Gan és a kínai Yantai is a testvérvárosunk. Érdekességként: a testvérvárosi kapcsolatokon túlmenően partnerségi megállapodás van a franciaországi Tours városával, a bolgár Razgrad várossal, baráti szálak fűznek minket továbbá a horvátországi Sisakhoz, illetve a mai Románia területén fekvő Zilah/Zalãu városhoz.)

Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében idén  új helyszínen a Kilences Kávézóban találkoznak a szombathelyi és Vas vármegyei egyesületek, alapítványok, melyek bepillantást engednek tevékenységeikbe, megismertetik a látogatókat céljaikkal. A Civil szigeten emellett aktív támogatókat keresnek munkájukhoz, és interaktív programokat kínálnak a látogatók számára.

Interaktív standdal megjelenő civil szervezetek:
Szombathelyi Waldorf Társas Kör Egyesület
Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete
Europe Direct Vas
H+ Média és Kulturális Egyesület
Cselekedj Ma a Holnapért Alapítvány
Írottkő Natúrparkért Egyesület
Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület
Apáczai Waldorf Egyesület
Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete
Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány
Márk-rózsa Barátok Egyesület
SAKURA Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Borostyánkő Természetbarát Sportegyesület
Vasi Vándorok Sportegyesület

Mindemellett egész napos programok várják az érdeklődőket, úgy mint handpan-, lézeres kazoo, hangszerbemutató, babakiállítás, és zenél majd a 12-13 éves diákokból álló Sunday Brunch zenekar.

Ne habozz a nyár utolsó hétvégéjén, gyere Savariába, és találd meg a TE történetedet!

A Savaria Történelmi Karnevál megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Fotós: Mészáros Zsolt
Forrás: Savaria Turizmus Nonprofit Kft.