Sajdik életmű kiállítás Vácon
Dátum: 2021-08-04 09:16:10
Írta: Szolovi Róbert
múzeumok / kiállítások / emlékhelyek
Július 22-én megnyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista életmű kiállítása Vácon, a Pannónia Házban.
A Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója, Csukás István népszerű mesefiguráinak életre keltője, Pom Pom és Gombóc Artúr megformálója, a maholnap 91 éves művész az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott: nagyon jó érzés számára, hogy méltó környezetbe kerültek a képei.
A patinás, több mint 300 éves, felújított épületben négy teremben kapott helyet a közel 150, eredeti alkotásból álló gyűjtemény.A klasszicizáló barokk stílusban épült egyemeletes, belső udvaros Pannónia Ház az eltelt évszázadok során működött már kocsmaként, fogadóként, kereskedőházként, színházként, moziként, de volt itt korábban étterem, sörfőzde, pártiroda és múzeum is. A reformkorban az ország legismertebb színészei érkeztek ide egy-egy darabbal, az akkori Aranyszarvas Vendéglőben vándorszínészként Petőfi Sándor is megfordult.
Most, a vendéglő egykori éttermében Sajdik Ferenc egyedülálló, attribútumokkal (karakterizáló tárgyakkal) kiegészített portréi kaptak helyet. Sajdik az 1980-as évektől készít képkeretekbe foglalt, pasztell karikatúrákat számára fontos történelmi személyiségekről, képzőművészekről, színészekről, írókról. Minden portréja kuriózum: a keretekre a művész különféle applikációkat erősít, agyagszobrokat, vagy akár hétköznapi tárgyakat, melyek az ábrázolt személy életművét szimbolizálják.
A földszinti nagyteremben sorakoznak a jellegzetes Sajdik-karikatúrák. Utánozhatatlan stílusú, könnyed vonalakkal megrajzolt és sajátosan színezett állatfigurái, elképzelt élethelyzetei csalnak mosolyt a látogatók arcára.
Külön teremben sorakoznak Váccal kapcsolatos alkotásai. Sajdik Ferenc a városi Duna-korzón tett sétái során ismerkedett meg Papp László műgyűjtővel, akinek Eszterházy utcai galériája előtt rendszeresen megállt. A barátságból -némi unszolással- születtek a városhoz köthető táblaképek. Váci utcarészletek, jelenetek és a város történelmi eseményei jelennek meg Sajdik-köntösbe csomagolva.
A gyerekteremben köszönnek a vendégekre a Civakodó Cipőikrek, Madárvédő Golyókapkodó, a Ho-Ho-ho Horgász, Pom Pom és Gombóc Artúr. Csukás István mesehőseit Sajdik Ferenc formálta meg, közös munkájukból pedig ma is nagyon népszerű rajzfilm-sorozatok születtek. A színes teremben kényelmes puffokban üldögélve néhány epizódot is meg lehet nézni múzeumlátogatás közben.
A Sajdik Gyűjteményhez és a Pannónia Házhoz tartozik Kolodko Mihály, Vácon élő szobrászművész közelmúltban felállított három alkotása is: Mária Terézia, Morzsa kutya és Csúzli miniszobrai, a vasútállomástól a Diadalívig tartó útvonalon.
A tárlatvezetésen olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatnak a vendégek, miszerint: Miért nem lépett zsoké édesapja nyomdokaiba a kis Ferenc? Hogyan találkozott Csukással? Melyik figurát tette volna el láb alól Csukás, és lett Sajdik a megmentője? Mi a legerősebb motivációja? Milyen véleménnyel van a figuráit miniszoborként megjelenítő Kolodko Mihályról? Hogyan él ma a művész?
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat
Cat Museum Budapest
Garantáltan lélekmelengető programban lehet részetek Budapest első macska múzeumában
Jurisics Vár
JURISICS VÁR – ÉLMÉNY VÁR
A kőszegi vár évszázadai - állandó kiállítás mellett, a földesúri asztalt és konyhát is bemutatjuk
High-Tech Sportok Bázisa
A Mátrafüred központjában található 4 ÉVSZAK High-Tech Sportok Bázisa aktív kikapcsolódást kínál az év minden napján párok, családok, cégek számára
Budapest Retro Élményközpont
EGY ÉLMÉNYDÚS, INTERAKTÍV IDŐUTAZÁSRA HÍVUNK A BUDAPEST RETRO ÉLMÉNYKÖZPONTBA!
Gyere el és…
Cinemaqua Film- és Naturpark
Látogatóink egyedülálló kombinációban találnak rendkívüli kikapcsolódási lehetőséget Kisvárdán
Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén
Minden egy helyen! Külön bejáratú fűthető apartmanjainkban úgy érezheti magát mintha otthon lenne
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
A harmincöt éves múltra visszatekintő Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő, Kiskunmajsán, Bács-Kiskun megyében található
Kemenes Vulkánpark
A Kemenes Vulkán Park az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont
A váróterembe érkezve megismerkedhetünk a Naprendszerünket alapvetően meghatározó törvényeivel, az űrutazás kezdeteivel, az első Holdra szálló legénységgel
Báthori Várkastély és Panoptikum
A Báthori-család a XIV
Sóstói Múzeumfalu
Magyarország második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma a megye öt különböző tájegységének népi építészetét mutatja be
Orfűi Tájház és Kemencés Udvar
A Muskátli Vendéglő mellett lévő Kemencés Udvarban, az ország különböző tájegységeinek kemencéit és a kemencében való sütés-főzés eszközeit, edényeit láthatják
Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont
Az Egri Érseki Palota, Magyarország legnagyobb, jelenleg is működő főpapi rezidenciája