Megnyílt a tulipános kert Mórahalom határában
Dátum: 2022-04-15 18:55:44
Írta: Szolovi Róbert
egyéb látnivalók

Megnyílt az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem százhúszezer virágot számláló tulipános kert szerdán Mórahalom határában.
Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a tulipános kert olyan kezdeményezés, amely jó kiegészítője a város idegenforgalmi elképzeléseinek. A Nagyszéksósi Bivalyrezervátum szomszédságában fekvő kert látogatása ingyenes, a családok remek fotókat készíthetnek, maradandó élményeket szerezhetnek, térítés ellenében pedig virágszedésre is lehetőség nyílik. Mátrai Zoltán, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta, négy évvel ezelőtt az első TulipGardent a Balatonnál, Szőlősgyörökön alakították ki, akkor 30 ezer tulipánhagymát elültetve. Jelenleg már 13 kert működik az országban, ahol kétmillió tulipán nyílik majd, melyből egymilliót idén ültettek el. A tavalyi év tapasztalatai alapján a kertekben várhatóan kétszázezer látogatót látnak majd vendégül.
Major Zoltán, a mórahalmi kert vezetője elmondta, hogy a létesítmény látványos fejlesztéseken ment át a tavalyi megnyitó óta. A virágok száma 50 ezerről 120 ezerre nőtt, a virágágyások mellett kialakított bemutatókertnek köszönhetően a látogatók már ötvenféle tulipánban, több fajta nárciszban, jácintban gyönyörködhetnek. A kertben játszótér és egy teknősrezervátum is épült. Tavaly ötszáz tő bazsarózsát is elültettek, az idei tervek között pedig egy rozárium kialakítása szerepel, ahol 900 rózsa virágzik majd - közölte a szakember. A virágszedéssel jótékony célt is támogatnak az ide látogatók, ugyanis minden szál virág árából 10 százalékot a Gyermeksebészet a Műtétre Váró Gyermekekért Alapítványnak ajánl fel a park.
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat
Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont
A Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont az Év Háza 2023 pályázat online szavazásán az Év középülete kategóriában a közönségkedvenc díjat nyerte el
Hollósi Búvárbirodalom
Szabadulószoba + Interaktív Élménykiállítás
Egy hely neked, a családnak vagy csoportoknak
Cat Museum Budapest
Garantáltan lélekmelengető programban lehet részetek Budapest első macska múzeumában
Jurisics Vár
JURISICS VÁR – ÉLMÉNY VÁR
A kőszegi vár évszázadai - állandó kiállítás mellett, a földesúri asztalt és konyhát is bemutatjuk
High-Tech Sportok Bázisa
A Mátrafüred központjában található 4 ÉVSZAK High-Tech Sportok Bázisa aktív kikapcsolódást kínál az év minden napján párok, családok, cégek számára
Budapest Retro Élményközpont
EGY ÉLMÉNYDÚS, INTERAKTÍV IDŐUTAZÁSRA HÍVUNK A BUDAPEST RETRO ÉLMÉNYKÖZPONTBA!
Gyere el és…
Cinemaqua Film- és Naturpark
Látogatóink egyedülálló kombinációban találnak rendkívüli kikapcsolódási lehetőséget Kisvárdán
Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén
Minden egy helyen! Külön bejáratú fűthető apartmanjainkban úgy érezheti magát mintha otthon lenne
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
A harmincöt éves múltra visszatekintő Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő, Kiskunmajsán, Bács-Kiskun megyében található
Kemenes Vulkánpark
A Kemenes Vulkán Park az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont
A váróterembe érkezve megismerkedhetünk a Naprendszerünket alapvetően meghatározó törvényeivel, az űrutazás kezdeteivel, az első Holdra szálló legénységgel
Báthori Várkastély és Panoptikum
A Báthori-család a XIV
Sóstói Múzeumfalu
Magyarország második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma a megye öt különböző tájegységének népi építészetét mutatja be
Orfűi Tájház és Kemencés Udvar
A Muskátli Vendéglő mellett lévő Kemencés Udvarban, az ország különböző tájegységeinek kemencéit és a kemencében való sütés-főzés eszközeit, edényeit láthatják
Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont
Az Egri Érseki Palota, Magyarország legnagyobb, jelenleg is működő főpapi rezidenciája