Makótól Miskolcig: új zsidó örökség zarándokút
Dátum: 2022-04-06 09:45:34
Írta: Szolovi Róbert
egyéb látnivalók

Öt település felölelésével elkészült a Kelet-Magyarország zsidó örökségét bemutató zarándokút. A fejlesztések európai színvonalú fogadó körülményeket biztosítanak a hozzánk látogató zsidó közösség tagjai számára.
A projekt keretében egy öt állomásos, Miskolcot, Sátoraljaújhelyt, Nyírtasst, Nagykállót és Makót érintő zarándokút készült el, a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon címmel. Az 1,4 milliárd forintos EU-s forrásból, kormányzati támogatással megvalósult beruházás azzal a céllal jött létre, hogy olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatásokat teremtsen az érintett településeken, amelyek megőrzik és bemutatják a kelet-magyarországi régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A projektgazda a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) volt - olvasható a szövetség honlapján.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke elmondta: „A projekt szervesen kapcsolódik a közelmúltban megalakult Nemzeti Vallásturizmus Tanács céljaihoz. Az érintett települések eddig is vonzották az idelátogató ortodox zarándokokat, azonban a beruházásoknak köszönhetően ez új perspektívát nyithat szélesebb kör számára, továbbá az európai színvonalú fogadó körülmények a zsidó közösség és az ország jó hírét is szolgálják.”
A zarándokút első állomása Miskolc, ahol többek között egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpont, került kialakításra a beruházás keretei között.
A második állomás Sátoraljaújhely, ahová évente ezrek látogatnak el a csodarabbi, Teitelbaum Mózes sírjához. A projektnek köszönhetően immár egy 75 férőhelyes, imaszobával rendelkező zarándokszálláshely várja az idelátogatókat.
Nyírtasson a háború előtti zsidó közösség hagyományainak felélesztése érdekében egy új zarándokközpont valósult meg, ahol konferenciaközpont, rituális fürdő, kóser étkező és tanház működik az egykori tassi főrabbi sírja mellett. Nagykállón a Nagybalkányi úti régi zsidó temető a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye, ugyanis itt található a magyarországi haszidizmus atyjának, Taub Izsák Ezékiel csodarabbinak a sírja. A település szellemi örökségének megőrzését, valamint megfelelő turisztikai infrastruktúra kiépítését célzó fejlesztés során egy modern kiállítás-technikai eszközökkel felszerelt kiállítótérrel, rendezvényteremmel, valamint információs pulttal ellátott zarándokház került kialakításra.
Az útvonal utolsó helyszíne Makó, ahol a projekt keretei között információs pontot alakítottak ki, amely modern eszközök segítségével idézi meg a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit, valamint bemutatja a három makói temető nevezetes síremlékeit.
A beruházásnak köszönhetően, a város északi területén fekvő zsidó temető megközelítését immár új, kiépített út biztosítja.
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat
Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont
A Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont az Év Háza 2023 pályázat online szavazásán az Év középülete kategóriában a közönségkedvenc díjat nyerte el
Hollósi Búvárbirodalom
Szabadulószoba + Interaktív Élménykiállítás
Egy hely neked, a családnak vagy csoportoknak
Cat Museum Budapest
Garantáltan lélekmelengető programban lehet részetek Budapest első macska múzeumában
Jurisics Vár
JURISICS VÁR – ÉLMÉNY VÁR
A kőszegi vár évszázadai - állandó kiállítás mellett, a földesúri asztalt és konyhát is bemutatjuk
High-Tech Sportok Bázisa
A Mátrafüred központjában található 4 ÉVSZAK High-Tech Sportok Bázisa aktív kikapcsolódást kínál az év minden napján párok, családok, cégek számára
Budapest Retro Élményközpont
EGY ÉLMÉNYDÚS, INTERAKTÍV IDŐUTAZÁSRA HÍVUNK A BUDAPEST RETRO ÉLMÉNYKÖZPONTBA!
Gyere el és…
Cinemaqua Film- és Naturpark
Látogatóink egyedülálló kombinációban találnak rendkívüli kikapcsolódási lehetőséget Kisvárdán
Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén
Minden egy helyen! Külön bejáratú fűthető apartmanjainkban úgy érezheti magát mintha otthon lenne
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
A harmincöt éves múltra visszatekintő Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő, Kiskunmajsán, Bács-Kiskun megyében található
Kemenes Vulkánpark
A Kemenes Vulkán Park az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont
A váróterembe érkezve megismerkedhetünk a Naprendszerünket alapvetően meghatározó törvényeivel, az űrutazás kezdeteivel, az első Holdra szálló legénységgel
Báthori Várkastély és Panoptikum
A Báthori-család a XIV
Sóstói Múzeumfalu
Magyarország második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma a megye öt különböző tájegységének népi építészetét mutatja be
Orfűi Tájház és Kemencés Udvar
A Muskátli Vendéglő mellett lévő Kemencés Udvarban, az ország különböző tájegységeinek kemencéit és a kemencében való sütés-főzés eszközeit, edényeit láthatják
Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont
Az Egri Érseki Palota, Magyarország legnagyobb, jelenleg is működő főpapi rezidenciája