A Balaton legjobb strandját alakítanák ki Keszthelyen
Dátum: 2020-11-07 08:42:24
Írta: Szolovi Róbert
strandok
A Balaton legjobb strandját, a teljes partszakasz kihasználásával létrehozandó egyedi szabadidős, sport- és szórakoztató központ kialakítását tervezik Keszthelyen – közölte a város és térségének fideszes országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.
Manninger Jenő elmondta: a kormány a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent döntésével 400 millió forintot biztosít az előkészítésre és a tervezésre.
A Balaton volt a legnépszerűbb még szeptemberben is
Idén szeptemberben továbbra is a magyarok tartották mozgásban a szálláshelypiacot, összes vendégéjszakájuk negyedét a Balaton térségben töltötték – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai alapján készült elemzés szerint a belföldi forgalomélénkítő kampányoknak is köszönhető, hogy idén szeptemberben a magyarországi szálláshelyekre érkezett 695 ezer vendég közül 640 ezer belföldi volt.
Az egész éves kikapcsolódási lehetőséget nyújtó központ beruházásának várható értéke mintegy 5 milliárd forint lesz – tette hozzá.
A képviselő kifejtette: a városi strand területét is kihasználó ötletek gyűjtése már elindult, az a cél, hogy a várhatóan 2022-ben induló beruházás révén a keszthelyi part ne csak nyáron, hanem egész évben vonzó legyen a turistáknak.
Nagy Bálint polgármester (Fidesz-KDNP) hozzátette: a Magyar Művészeti Akadémia tagjai és a Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusz hallgatói építészeti javaslatokat készítenek, illetve a keszthelyiek és a civil szervezetek véleményére is kíváncsiak.
Az elképzelések szerint a több négyzetkilométernyi területen olyan fás-ligetes sétányt is kialakítanának, amely összeköti a keszthelyi Balaton-part létesítményeit.
Forrás: https://magyarnemzet.hu
Szerkesztőségi ajánlat (12)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Történelmi Park
Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós,
Magyar Gép és DUTRA Múzeum
DUTRA múzeum Balatonbogláron. A legtöbb gyönyörű DUTRA traktor Magyarországon, egy helyen!Molnár Balázs eredeti alkatrészekből újítja fel gépeitMolnár Balázs 15 éves kora óta foglalkozik a Dutrákkal.
Balatonszemesi Postamúzeum
A Hunyady család szemesi birtokán a 18. század utolsó negyedében a postai lóváltóállomás istállójaként emelt épület 1962 óta ad otthont a Postamúzeum kiállításainak, az idetelepített vasúti mozgóposta