Szentendre látnivalói

Czóbel Múzeum

Cím Szentendre Templom tér 1. 47.668243 N, 19.075521 E
Kapcsolat Telefon: 20/779-6657
A legfranciásabb magyar festőnek tartott Czóbel Béla (1883–1976) a modern magyar képzőművészet meghatározó, nemzetközileg is elismert képviselőjének számít. Czóbel az európai modernizmus legjelentősebb helyszínein élt és alkotott – a nagybányai indulás, majd a müncheni akadémián töltött rövid idő után Párizsba ment. Itt a Függetlenek Szalonjában állított ki, de alapító tagja volt a magyarországi Nyolcak csoportjának, s a berlini Brücke csoport munkájában is részt vett. 1940-ben házasságot kötött Modok Mária festőművésszel, akivel Szentendrén telepedtek le. 1966-ban műtermes lakást kapott Budapesten a Kelenhegyi úti Művészházban, de nyarait továbbra is Szentendrén töltötte. Művei nemcsak a legjelentősebb magyar köz- és magángyűjteményekben találhatók meg, de a világ több nagy múzeumában is.

Czóbel Béla már életében múzeumot kapott Szentendrén, ahol díszpolgárrá avatták, s ahol Párizs mellett talán a legtöbb időt töltötte. A Templomdombon álló, eredetileg római katolikus fiúiskolának épült, 19. századi földszintes épületben nyílt meg 1975-ben az életmű javát bemutató Czóbel Múzeum, melyet, elsőként Magyarországon, a művész maga nyithatott meg.
Czóbel Múzeum, Szentendre Czóbel Múzeum, Szentendre Czóbel Múzeum, Szentendre