Református templom és harangtorony
Cím
Zsurk
Kossuth tér
48.410600 N, 22.219410 E
Kapcsolat
Nincs megadva
Református templomáról az első említés 1700-ban keletkezett.
A jelenlegi templom 1891-ben épült, állítólag a régi templom másaként őrzi annak formáját és nagyságát.
A mennyezetet a régi templomból építették be.
A nyugati karzat 11 álló téglány alakú mezejét lapos oszlopocskák választják el egymástól.
A középső mező oltárszerű építményre helyezett virágcsokrot ábrázol.
Ezt jobbról-balról öt-öt ovális alakú, allegorikus festés szegélyezi.
A keleti karzaton felirat 1795-ös dátummal.
A kazettás famennyezet allegorikus ábrázolások, vázában lévő virágok és ornamentális medalionok díszítik.
A mennyezet 1795-ben készült, az alakos táblák 1841-ben.
A barnára festett léckeretek kereszteződését négylevelű, fűrészelt rózsák emelik ki.
Jellege: téglából épült, sokszög záródású teremtemplom, a korábbi épület karzataival és mennyezetével.

A templom nyugati homlokzata előtt áll a harangtorony. A földszinti ágasokat és gerendákat, 1882-ben kicserélték és ekkor majdnem 3 méter magasan aláfalazták.
A gerendarész kissé konzolosan kiül, s ezzel külön hangsúlyt kap a szoknya és a felsőrész közötti toronytörzs karcsúsága.
A négyzet alaprajzú torony fiatornyokkal ékített, egyszerű, négyzet alakú, zömök, félköríves ablakokkal, gúla fedésűk tetejében gombbal és zászlóval.
Maga a toronysisak tűje a fiatornyok magasságában nyolcszögletűvé válik.
Csúcsában gombos zászló van, melyen az 1891. évi helyreállítási dátum olvasható. 1924-ben is renoválták.