Zákányszék látnivalói

Római katolikus templom

Cím Zákányszék Dózsa György u. 57. 46.274449 N, 19.887528 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A falu központjában található az 1800-as évek közepe óta a község római katolikus temploma, a Szentháromság Plébánia-templom.

Az első adat 1840-ből való.
Így jegyezték fel: Néhai Kapitány Istvánné, született nst. Lengyel Jozefa asszonyság, szegedi-alsóvárosi nyugalmazott tanítónő, dicsérettel viselt 30 évi tanítói pályán szerzett vagyonát Isten dicsőségére s keresztény felebarátainak üdvösségére szentelvén a zabosfai tanyáknak ezen a részén, mint törvényes örökségén, 1840. évében díszes keresztet és harangot állíttatott, 1842. évében pedig a Szentháromság tiszteletére kápolnát építtetett, amely az ájtatos szándéknak végrehajtásában Lengyel János és Lengyel Alajos testvérein kívül a körüllévő tanyáknak buzgó lakóitól gyámolíttatott, s ennyiben mondhatjuk, hogy a kápolna közadakozás útján létesült. A kápolna tornya 1845. évében épült.
Az építtető ezután szorgalmazta, hogy a kápolnában minél többször isteni szolgálat tartassék. Leggyakrabban Tóth János dr. járt ki, aki kegyesrendű pap volt, de őt bízták meg a város bel- és külterületi iskoláinak igazgatásával is.
A szertartásokon az éneket Lengyel Alajos vezette, később a zabosfai iskolánál alkalmazott tanítók vállalkoztak erre. Az első bérmálás 1862-ben volt a kápolnánál. Bonnáz Sándor csanádi püspök végezte.

A századforduló után a Lengyel család örökösei eladásra ajánlották a kápolna területét. Lengyelkápolna Egyesület alakult az ügyek intézésére, a kápolna fenntartására. Összegyűjtötte a pénzt és a kápolna területét négy kis hold földdel 2800 korona áron megvette. A legközelebbi feladata a terület befásítása lett. Már 1910-ben foglalkoztak a kápolna bővítésének tervével, de az első világháború miatt ezt el kellett halasztani. A bővítésre 1924-ben került sor. A templomot Magyari Nándor építészmérnök tervezte és Gál Mihály kőművesmester építette.

A templom adományokból épült és 270 millió pengőbe került. Dr. Moóri Glattfelder Gyula csanádi püspök szentelte fel 1925. július 5-én. 1928-ban az egyházközség alakult meg. Első elnöke Gárgyán Imre volt. A Lengyelkápolna Egyesület működése ezzel megszűnt.

1932-ben felépült a plébánia épülete 15000 pengő kiadással. Az első plébános Széll József szeged-somogytelepi lelkész lett, aki 1933. július 1-jei hatállyal kapott ide kinevezést. Akkor hozzá tartozott a mai Ruzsa és Domaszék területe is. Így kb. 8000 lakos lelki gondozása volt rábízva. Az anyakönyvvezetés is ekkor kezdődött a plébánián. Ezen időtájt Dr. Bolemann Ferenc gyakorló orvos is letelepedett a kis központban, mely alig egy néhány házból állt. 1934-ben a plébánia mellé új épület építése kezdődött, iroda és tanácsterem részére.

1937. május 23-án szentháromság-vasárnap két új harang szentelésére került sor.
A nagyobb 211 kg, a kisebb 129 kg, ma is azokat használják.

Az ötvenéves évforduló 1975-ben volt, amelyre Dominek György papművész elkészítette a tervet. A jubileumra el is készült a templom felújításával együtt (szigetelés, padlóburkolat, festés stb.).
Római katolikus templom, Zákányszék Római katolikus templom, Zákányszék Római katolikus templom, Zákányszék