Hősök Kapuja
Cím
Veszprém
Vár u. 2.
47.095316 N, 17.905638 E

Kapcsolat
Telefon: 88/610-516
 
 
A Hősök Kapuja az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az I. és a II. világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc veszprémi eseményeinek és hőseinek történetét mutatja be. 
Amikor a Hősök Kapuját az 1930-as évek közepén megépítették, ugyanekkor több, a múltat idéző, a múltat emlékként felhasználó épület és emlékmű is született. Ekkor alkották meg a veszprémi szimbólummá váló Szent István Völgyhidat, amely a kor modern technikai vívmányait hirdette. Ekkor kezdték építeni Árpád-házi Szent (ekkor még csak Boldog) Margit tiszteletére a „Margit-templomot”, nem megfeledkezve a nevelkedése színhelyéül szolgáló Margit-romok megújításáról sem. Ekkor állították fel a várhegy végén, a kilátást látványával is meghatározó szoborpárt, Szent István és Boldog Gizella emlékművét. A várhegy elején pedig ekkor húzták fel a Hősök Kapuját, elsődlegesen az I. világháború áldozatainak, de nem utolsó sorban minden korábbi „honvédőnek” szentelve.
2014-ben a Hősök Kapuja újra megnyithatta termeit. Alul az Emlékező terek - a hely emlékezete című állandó kiállítás, fent kilátóterasz, a szomszédos épületben ajándékbolt várja az ide látogatókat.

Új állandó kiállítás a veszprémi Tűztoronyról
2015. augusztus 20-tól új állandó kiállítással gazdagodik a veszprémi Hősök Kapuja Látogatóközpont.
A Várkapu bolt emeletén (Vár. u. 4.) rendezett tárlat a veszprémi Tűztorony történetét mutatja be. A kiállításban megtekinthetők a toronygombban a felújítások, átépítések után, 1814-ben és 1891-ben elhelyezett okmányok másolatai, a dokumentumokat őrző eredeti fém hengerek, az ott elhelyezett pénzérmék, valamint számos érdekes fotó és leírás a műemlék történetét foglalja össze.
A Tűztoronyba váltott belépőjegyek ezen túl a tárlat megtekintésére is érvényesek.

A kiállítás a Hősök Kapuja Látogatóközpont nyitva tartási idejében látogatható: minden nap 9-től 17 óráig.
Szerkesztőségi ajánlat
Vizsolyi Biblia Látogatóközpont (Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeum)
Vizsoly
Árpád-kori Műemlék Templom
Füzér Vára
Füzér
A Füzéri Várhegy 2008-ban elnyerte Magyarország természeti csodája címet

Almásy-kastély
Gyula
A 21. századi interaktív technika segítségével a felfedezés élményét kínálja a kiállítás a látogatónak

Kiemelt szállás ajánlatok
Kőkapu Vadászkastély és Hotel
Nagyhuta
Ha szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait, a város zaját, válasszák a Zempléni-hegység szívében, nyugodt, csendes helyen található Kőkapu Vadászkastély és Hotelt.
Szarvas Panzió
Erdőbénye
Gyalogtúrák, kerékpáros utak történelmi várak, halban és vadban gazdag vizek és erdők, borturizmus, kulturális és gasztronómiai rendezvények kínálnak sokszínű programot az idelátogatóknak.
Kata Apartman Vendégszállás
Jászberény
A szállás cégeknek, magánszemélyeknek, kirándulni, pihenni vágyóknak rövid hétvégére, akár 1-éjszakára is rendelkezésre áll.